Különleges zenés-szórakoztató esttel érkezik Debrecenbe a Pesti Művész Színház társulata: a „Húzzad csak, kivilágos virradatig” című operett- és kabaréest két részben idézi meg a klasszikus magyar zenés színház aranykorát.
Az előadásnak a VOKE Egyetértés Művelődési Központja ad otthont (4034 Debrecen, Faraktár utca 67.), 2026. március 18-án, szerdán 19 órától. Az esemény nyilvános, bárki számára látogatható.
Az est során a közönség a magyar operettirodalom legnagyobb alakjainak – Lehár Ferenc, Kálmán Imre és Szirmai Albert – legismertebb dallamaival találkozhat, miközben kuplék, kabaréjelenetek, prózák, novellák és személyes vallomások is színesítik a műsort.
A repertoár a Szenes embertől egészen a nagyoperettek világáig ível. Felcsendülnek többek között a híres slágerek a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska című operettekből is.
A kabaréjelenetek és a gyönyörű operettmelódiák együtt gondoskodnak arról, hogy az este egyszerre legyen megható, nosztalgikus és felszabadítóan humoros. A zene, az ének és a tánc mellett a klasszikus pesti humor is hangsúlyos szerepet kap.
Az est fellépői a Pesti Művész Színház elismert művészei: Nyertes Zsuzsa, Fogarassy Bernadett, Czető-Fritz Éva, Egyházi Géza, Czető Roland és Várfi Sándor. A társulat neve garancia a színvonalas, közönségbarát előadásra, ahol a zenei igényesség és a szórakoztatás kéz a kézben jár.
Jegyvásárlás az alábbi linken érhető el.




