Cicikrisztus a debreceni MODEM-ben

Nick Hornby: CiciKrisztus – kulturális összművészeti kaland a MODEM-ben

Kultúra

2026 január 23-án 18 órától egy egészen különleges múzeumi-színházi eseményre invitálják a közönséget a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központba. A résztvevőket komplex kulturális élmény várja tárlatvezetéssel, színházi előadással, egy pohár finom borral és művészettörténeti stand-uppal mindössze egyetlen jegy áráért. 

Miről szól a történet? 

Hősünk, Dave – akinek lövése sincs a művészetről –, teljesen véletlenül kerül egy kortárs galériába, méghozzá kidobóból műtárgyőrnek. Feladata vigyázni egy hatalmas, 3 méter magas és 1,60 méter széles ellentmondásos műalkotásra, amely már önmagában vihart kavar. Sokan nem kedvelik, sokan félreértik, és még többen szeretnék eltávolítani. Dave azonban – saját maga számára is meglepő módon – egyre szenvedélyesebben áll ki a mű mellett. Miközben feleségével, a médiával és különböző vallási fanatikusokkal is szembekerül, váratlan fordulatok forgatják fel teljesen az életét.  

A helyzet- és karakterkomikumokkal teli előadás sodró lendületű, szellemes és mélyen emberi.  
 
Alkotók:  

Írta: Nick Hornby  
Fordította: M. Nagy Miklós  
Színpadra alkalmazta és rendezte: Bodor Géza  
Dave szerepében: Ficzere Béla 
Technika: Udvari Péter 
Fotó: Mészáros Attila 
Videó: Mészáros Áron 
Rendező munkatársa: Pásztor Edina 
Rendezőasszisztens: Torma Réka 

A CiciKrisztus eredetileg a „Speaking with the Angel” című kötet részeként jelent meg, a magyarországi bemutató M. Nagy Miklós hozzájárulásával valósul meg. 

További információ az előadásról: https://cicikrisztus.hu/  

Miért érdemes eljönni? 

  • Mert komplex kulturális élmény részes lehetsz: tárlatvezetés, színház, egy pohár bor és művészettörténeti stand-up vár egyetlen jegy áráért.  
  • Mert ritka alkalom, hogy színházi előadást láthatsz egy kortárs művészeti intézmény falain belül (MODEM előtér).   
  • Mert ez a program ideális karácsonyi ajándék minden kultúrakedvelőnek.  

Részletes program  

17:30 – Kapunyitás 
18:00 

  • Tárlatvezetés a Hanyas vagy? című kiállításon Don Tamással a MODEM vezető kurátorával 
  • Koccintás egy pohár borral 
  • CiciKrisztus – színházi előadás 
  • Don Tamás művészettörténeti stand-upja 

Jegyárak 

EARLY BIRD: 5 000 Ft 
STANDARD: 7 500 Ft 
LAST MINUTE: 9 500 Ft 

* Minden jegy – a típustól és a vásárlás időpontjától függetlenül – ugyanazt a teljes programot tartalmazza, a helyfoglalás pedig érkezési sorrendben történik. 
 
Jegyek és további információk hamarosan a modemart.jegy.hu oldalon.

Időpont: 2026. január 23. 18:00  
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ,  
4026 Debrecen, Hunyadi u. 1–3.