Két előadással várja Kossuth utcai játszóhelyére január 12-én, vasárnap 10 órától a családokat a Vojtina Bábszínház. Egy afrikai történetet vesz alapul a Pódiumteremben játszott Mese a madárfészekről, amelyben egy asszony kivágja egy fa törzsét, elpusztítva ezzel a rajta lévő madárfészket. A madár, hogy együttérzésre és belátásra tanítsa meg az asszonyt, elrabolja tőle a gyermekét.
A történet a főszereplő belső útját követi végig a másokra való odafigyelés fontosságának belátásáig, ezért kell elutaznia a madarak birodalmába, hogy megtapasztalja, képes-e megállni a helyét az ő világukban. Így érdemli ki, hogy visszakaphassa a kisfiát. A Mese a madárfészekről tanulságos történet arról, hogy a megváltozott körülmények között képesek vagyunk-e a terveink és a vágyaink megváltoztatására.
A Kossuth utcai Fényes teremben játszott A csúnya kislányban is főszerephez jut az egymásra való odafigyelés. A csúnyának nevezett kislány valójában nem csúnya, csak kócos, mert nem szeret fésülködni, rendezetlenek a ruhái, mert nem foglalkoztatja az öltözködés, de utál mosakodni is. Amikor egy meleg augusztusi reggelen a gyerekek elhatározzák, hogy jelmezbált szerveznek, és lerajzolják, ki minek fog öltözni, ő egy erdei tündért rajzol. A többiek kicsúfolják, ezért bánatában világgá megy. Az erdei sünökkel és a katicával való találkozás után rájön, hogy csak a saját környezetében lehet önmaga.
A Marék Veronika azonos című meséjéből, valamint Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor verseinek felhasználásával színpadra adaptált történetben valódi átalakulás tanúi lehetnek a gyerekek, elgondolkodhatnak az önállóvá válásról, és arról is, hogy nem mindig szeretnénk megváltoztatni a rólunk alkotott képet.
Az előadás Magi Krisztina önálló játéka, a zenei közreműködő Zádor Tamás.