Olajfaló

Áldokumentumfilmek a debreceni MALTER-en

Kultúra

Középiskolások számára hirdetett pályázatot a Debreceni Irodalom Háza tavasszal. A diákok feladata humoros áldokumentumfilm, azaz mockumen-tary forgatása volt. 

Hirdessen nálunk! Megéri!

„A mockumentary vagy magyarul áldokumentumfilm (mock = kicsúfolni + documentary = dokumentumfilm szavak keresztezéséből) lehet a filmvígjá-ték egyik műfaja, melyben úgy vesznek fel dolgokat és olyan témájú filmeket készítenek, hogy azok valódi dokumen-tumfilmnek látszódjanak. Mintha egy szituációs komédia tényleg be akarna mutatni valamit, pedig itt pont az ellenkezőjét csinálják. Jó példák az ezredforduló tájáról A hivatal (The Office) és a Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation) című vígjátéksorozatok, ahol úgy tűnhet, hogy egy hivatalról vagy komolyan dolgozó polgármesteri részlegről lesz szó, miközben épphogy poénra vesznek mindent.” „Előfordul, hogy egy valós társadalmi problémára fókuszálnak, mely a szokott hírcsatornák hozta nézettség többszörösét eredményezi. Így pl. a környezetszennyezésre irányította százezrek figyelmét a cseh Ján Sverák 1988-as Olajfalókja (Ropáci), amelyben újonnan fölfedezett, műanyaggal és olajszármazékokkal táplálkozó állatfajt dokumentálnak egy iparvidéken.” 

Már a Wikipédia szócikkének szemléletes részlete alapján is érezzük, a műfajban alkotni izgalmas, ám cseppet sem könnyű. A Debreceni Irodalom Háza tavaszi felhívására mégis számos diák jelentkezett, a város öt középiskolájából harmincnál is többen érezték úgy, szívesen megpróbálkoznak a forgatással. A pályázaton induló csapatok – segítségként – részt vettek egy alkotói workshopon is. A nyár közepéig elkészült – szabadon választható témájú, öt-tíz perces – áldokumentumfilmeket szakmai zsűri bírálta el, melynek tagjai Mispál Attila filmrendező, Váró Kata Anna filmkritikus, Szabó K. István színházi rendező és Szabó Ádám képzőművész. 

Az alkotásokat a MALTER Rövidfilmfesztivál első napján, október 18-án láthatja majd a közönség a rendezvénynek otthont adó Apolló Moziban. Az október 19-i záróeseményen pedig a fesztivál többi nyertesével együtt a zsűri által legjobbnak ítélt áldokumentumfilm készítői is értékes díjakat vehetnek át a programot támogató kulturális intézményektől. 

Apolló Mozi, 

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, 

Déri Múzeum, 

Médiacentrum Debrecen Kft.

Minthogy a pályázat iránt nagy volt az érdeklődés, s ugyancsak érdekes-értékes alkotások születtek, a Debreceni Irodalom Háza hagyománnyá tenné a kezdeményezést, s évente újabb pályázat kiírását tervezi a tehetséges fiataloknak.