Debrecenben járt a Nemzetközi Amatőr-színházi Találkozó delegációja

Debrecenben járt a Nemzetközi Amatőr-színházi Találkozó delegációja

Kultúra

A hétvégén Debrecenben gyűlt össze az AITA (Nemzetközi Amatőr-színházi Világszövetség) bizottsága, hogy eldöntsék, melyik tíz színházi társulat érkezik városunkba, az amatőr színházi világtalálkozó helyszínére. A 2023. június 19. és 25. között a X. Színházi Olimpia keretében megrendezendő Nemzetközi Amatőr-színházi Találkozóra mind az öt kontinensről érkeztek nevezések.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az AITA delegációjának Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója és Dr. Lakó Zsigmond, a DESZínház vezetője mutatta be a debreceni színházi létesítményeket, illetve a világtalálkozó helyszíneit. A bizottságot fogadta Dr. Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere is.

A Nemzetközi Amatőr-színházi Világszövetség a 2021-ben Monacóban tartott közgyűlésén szavazta meg, hogy elfogadva Debrecen város ajánlatát, a 2023-as hivatalos Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztiválját Debrecenben rendezi meg. A fesztivál előkészítésével és megszervezésével az AITA magyar nemzeti központját, a Magyar Szín-Játékos Szövetséget bízta meg.

A fesztivál programját felvette műsorába a Magyarországon 2023-ban megrendezendő X. Színházi Olimpia, amely egyben a fesztivál fő támogatója is. „Elhivatott partnerekre és támogatókra találtunk a Debreceni Egyetemben és a Debreceni Egyetemi Színházban (DESzínház), Debrecen Önkormányzatában és a Csokonai Színházban”− nyilatkozta a szövetség.

Debrecenben járt a Nemzetközi Amatőr-színházi Találkozó delegációja

A fesztivál választott jelszava: BÉKE – Hozz Békét és Harmóniát a Világnak!, és a találkozót az ikonikus színházi rendező, a 2022-ben elhunyt Peter Brook emlékének szentelik. A tervek szerint Debrecenben tíz külföldi előadást mutatnak be, az off-programban pedig három magyar előadás is szerepelni fog.

Az AITA és a Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztivál döntése értelmében a debreceni fesztivál nem verseny jellegű, ennek értelmében a résztvevő társulatok és előadásaik díjazásban, pénzjutalomban nem részesülnek. A fesztivál ingyenes workshopokat is szervez nemzetközi és magyar szakemberek vezetésével.