Vasárnap kezdődik a Debreceni Ünnepi Játékok programsorozata

Kultúra

Vasárnap kezdődik a Debreceni Ünnepi Játékok programsorozata, amelynek nyitóeseményeként Mozart A varázsfuvola című operáját mutatják be Gemza Péter rendezésében a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az augusztus 15-ig tartó programsorozat eseményeinek a Nagyerdei Szabadtéri Színpad mellett a Kossuth tér, valamint új helyszínként a Csokonai Irodalmi Labor ad helyet.

 

Az immár második alkalommal megvalósuló fesztivál ebben az évben összművészeti programsorozattá alakul, az operán, a színházon és a zenén túl zenés irodalmi és dokumentumfilm-estekkel és gyermekelőadással is várják a közönséget – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

Mint írják, a 16 napos fesztivál középpontjában továbbra is a zene, a színház és az opera áll, emellett operaénekesek számára bel canto mesterkurzust is szerveznek.

 

Augusztus 2-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Székely-est határok nélkül című néptánc- és népzenei est látható, amelyen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint Pál István Szalonna és Bandája lép fel vendégeivel.

 

A Debreceni Ünnepi Játékok keretében, a Petőfi Kulturális Ügynökséggel és a FókuszPont Productions Kft.-vel együttműködésben rendezik meg augusztus 2. és 11. között a Héthatár Irodalom és Dokumentumfilm Fesztivál, amely az irodalom, a film és a zene műfaján keresztül köti össze a Kárpát-medence művészeit a közönséggel. Augusztus 2. és 4. között dokumentumfilm-vetítések, közönségtalálkozók, augusztus 7-től pedig irodalmi-zenés estek, gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Csokonai Irodalmi Laborban.

 

Augusztus 8-án a Kossuth tér is bekapcsolódik a programsorozatba: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 30. jubileumát ünneplő Mária evangéliuma című rockoperája a LantArt Produkció előadásában valósul meg Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett táncművészeivel és a Győri Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának közreműködésével.

 

A Magyarok Hollywoodban című esten augusztus 9-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon magyar és magyar származású hollywoodi filmesek leghíresebb műveit idézi fel a Kodály Filharmonikusok koncertshow-ja.

 

A Debreceni Ünnepi Játékokon idén két neves művész gálakoncerttel ünnepli születésnapját. Augusztus 10-én Rost Andrea operaénekes Kerek világ című koncertjén több zenei műfajban is bemutatkozik a Nagytemplom előtti téren. Augusztus 11-én pedig Oszvald Marika lép fel vendégeivel a szabadtéri színpadon. Az operettgálán Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál slágerei hangzanak el. A születésnapi gálaesten a Kodály Filharmonikusok Debrecent Makláry László és Somogyi-Tóth Dániel vezényli.

 

A fesztiválon a rendezvényt szervező Coopera ünnepi gálakoncerttel tiszteleg a magyar zene meghatározó alakja, Kodály Zoltán előtt születésének 140. évfordulója alkalmából. Augusztus 13-án a Kossuth téren a Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy című koncert feleleveníti a zeneszerző életművének fontos állomásait és műveit. A Novák Péter rendező-koreográfus ötletei alapján életre hívott gálaest fellépői között lesz Mester Viktória, Balczó Péter és Kendi Lajos, közreműködik a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Lautitia Gyermekkar és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.

 

Az idei Debrecen Ünnepi Játékok részeként egyhetes bel canto mesterkurzust tart operaénekeseknek Dolora Zajick és Ramón Vargas világhírű operaénekes. Nyáresti operaslágerek címmel augusztus 14-én népszerű operaáriákat és duetteket hallhat a közönség a mesterkurzus résztvevőinek közreműködésével.

 

A rendezvény zárásaként augusztus 15-én a Kossuth téren a Klasszikusok éjszakáján a Kodály Filharmonikusok Debrecen ad koncertet Ramón Vargas operaénekessel közösen. A hangverseny első részében elhangzik Antonín Dvorák IX. “Újvilág” szimfóniája, majd a műsor második felében az operairodalom népszerű tenoráriái hallhatók.

 

 

MTI