Kiállítás nyílt Debrecenben az Arany-emlékév tiszteletére

Kultúra

De lelkem Isten megnyitá – A köztünk élő Arany János címmel nyílt meg kedden a Déri Múzeum emlékkiállítása a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Halász János (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta: Arany János a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, a magyarul beszélőknek ő jelenti az anyanyelvet. Hozzátette: a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére meghirdetett Arany-emlékévben országszerte számtalan olyan rendezvényt tartottak, amelyekkel igyekeztek közelebb hozni az emberekhez Arany János költészetét, életét.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere szerint a 21. században is fontos kérdés, hogy a mai fiatalok olvassák-e még egyáltalán Arany János legjelentősebb műveit, például azokat a balladákat, amelyek halhatatlanná tették a nevét. Az utókornak, így Debrecennek is fontos szerepe van abban, hogy ezt az életművet, Arany János irodalmi örökségét továbbadják a következő generációknak is – hangsúlyozta.

Imre László irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem professzora kiemelte, hogy Arany János költői és erkölcsi nívója szinte megismételhetetlen, ő volt a “kálvinista etika” megteremtője. Az emlékkiállítás kézzelfogható, szinte megérinthető közelségbe hozza a költőt, miközben épít a látogató olvasmányélményeire is – tette hozzá.

Kerekesné Bíró Éva kurátor az MTI-nek elmondta: a tablók felépítésénél fontos szempont volt, hogy a kiállítás Arany János személyiségét is megmutassa, költészete, levelezése és magánélete koherens egységben jelenjen meg. Egy-egy installációs könyv segítségével betekintést kap a látogató például Arany János családi életébe, a nagyszalontai kisdiák mindennapjaiba, a tanítóság és a hivatalnoki lét időszakába, de a barátság, a betegség és a gyász is megjelenik a tablókon – ismertette, hozzátéve, hogy az egyes témákra 4-5 perces kisfilmekben kortárs reflexiókat adnak a debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai, Lackfi János költő ehhez a kiállításhoz írt verseit pedig eredeti kéziratban olvashatják és meg is hallgathatják az érdeklődők.

A Déri Múzeum emlékkiállítása február 28-ig látogatható a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.