Villámlás, zivatar

Zivatarok is kialakulhatnak, figyelmeztetést adtak ki tíz megyére

Nyugat felől vastagabb, zártabb felhőzet érkezik, estefelé már több helyen fordulhat elő eső, zápor, zivatar is kialakulhat – közölte a HungaroMet. A délire, délnyugatira forduló szelet élénk lökések kísérhetik. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szakmai napra várják a nehézségekkel küzdő gyerekeket és hozzátartozóikat a debreceni Kortaportán

Pónibemutatóval és kötetlen beszélgetéssel egybekötött szakmai napra várják a különböző nehézségekkel és/vagy zavarokkal küzdő gyermekek életében fontos szerepet betöltő felnőtteket: szakembereket, szülőket és rokonokat, érintetteket és érdeklődőket október 25-én szombaton a debreceni Kortaportán – közölte a portát vezető lovasfejlesztő.

Elhunyt Restás Antal debreceni hajléktalan

Összeesett a boltban, és meghalt az ismert debreceni hajléktalan férfi – sokan búcsúztak tőle

47 éves korában elhunyt Restás Antal, aki mozgássérültként élt a debreceni utcákon. A férfi egy boltban esett össze csütörtökön, majd sokáig küzdöttek az életéért, talán úgy tűnt, sikerül is megmenteni.