Göröghné Bocskai Éva Hajdúböszörmény

“Ez egy olyan szép, élhető kis város lehetne” – Interjú Göröghné Bocskai Évával, Hajdúböszörmény független polgármesterjelöltjével

A Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület magát a város egyetlen valódi, pártpolitikától független csoportosulásaként értelmezi. Polgármesterjelöltjüket, Göröghné Bocskai Évát is beleértve, az összes választási körzetben indítanak képviselőjelöltet. Elsődleges céljuk Kiss Attila fideszes polgármester leváltása, illetve a hajdúböszörményi képviselő-testület nyomasztó kormánypárti fölényének megtörése. Göröghné Bocskai Évát arról kérdeztük, mit tenne azért, hogy Hajdúböszörmény élhetőbb legyen. Nem az […]

Mándi László

“Érzi a Fidesz, hogy baj van.” Interjú Mándi Lászlóval, az Összefogás a Cívisvárosért debreceni polgármesterjelöltjével

Debrecenben a 2024-es önkormányzati választás sokak szerint sorsdöntő lehet. Az ellenzéki erők azt kommunikálják, hogy a lakosság most elsősorban arról dönt, hogy halad-e tovább a város az erőltetett, akkugyáras iparosítás útján, avagy amit lehet, próbáljanak meg leállítani. A Fidesz színeiben újrázni készülő Papp László egyértelműen akkumulátorgyár-párti, az ellenzéki jelöltek nem. Mándi Lászlót, az Összefogás a […]

Tasó László,

Tasó László többször is cigányozik egy nyíradonyi választási lapban

“A személyes támogatásommal is visszaélő is gyalázkodó, gúnyoldó léhűtő, a Hajdúsámsonból beköltözött roma származású lakos” – idézi a 444.hu Tasó László, Nyíradony és környékének fideszes parlamenti képviselőjének “cikkét” a helyi Fidesz által kiadott választási újságból.

Papp László csuklós buszok Debrecenben

Tíz új csuklós buszt állítanak forgalomba Debrecenben

Különleges helyszínen, a Debreceni Repülőtéren vett át újabb 10 darab csuklós autóbuszt az INTER TAN-KER Zrt.-től a DKV Zrt – számolt be a DKV. Ezekkel a járművekkel együtt, ebben az évben összesen már 30 darab alacsonypadlós, modern és kényelmes csuklós autóbusz állt forgalomba. Ezzel egy időben, a DKV Zrt. és a Debrecen Airport közös kampányba […]