Karácsonyi ételosztásra várják a debreceni szegényeket

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a több mint egy évtizedes hagyománynak megfelelően idén is ünnepi ételosztást szervez karácsony másnapján azok számára, akiknek az ünnepi időszak is nélkülözéssel telik. Az egyesület közlése szerint 2025-ben már a 16. karácsonyt töltik együtt vendégeikkel.

Lázár János Debrecenben

Lázár János “karácsonyi ajándékot” hozott: kölcsönösen elfogadják a DKV, illetve MÁV- és Volán-bérleteket a debreceni járatokon

Magyarország kormánya Debrecenre továbbra is a vidék fővárosaként tekint – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter Debrecenben, Papp László polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Ingyenes adventi koncertet tartanak a debreceni Ifiházban

Ezen a héten Debrecenben számos ünnepi program és koncert várja az érdeklődőket

Ezen a héten Debrecenben számos ünnepi program várja az érdeklődőket: koncertek, karácsonyi bábelőadások, kézműves foglalkozások, rajzszakkörök, szaunaestek és közösségi események biztosítanak lehetőséget a kikapcsolódásra és a karácsonyi hangulat megélésére.

Borika néni 30 évig segítette a debreceni rendőrök munkáját

Megható búcsú: nyugdíjba ment Borika néni, aki 30 évig segítette a debreceni rendőrök munkáját

Harminc éven át segítette a rendőrség munkáját Harsányi Imréné, aki 1995-ben kezdte meg pályafutását a Debreceni Rendőrkapitányság Kertségi Rendőrőrsén. Az elmúlt három évtized során több területen is dolgozott: szolgálatot teljesített a Bevetésirányítási Központban, a Vizsgálati Osztályon, valamint a Hivatalban is.

Túl szűk a debreceni Kürtös utca

Szűk útszakasz okoz gondot Debrecen belvárosában – évtizedek óta megoldatlan a Kürtös utca problémája

Sorozatunk következő epizódjában ezúttal egy Debrecen belvárosához közeli, mégis régóta problémás közlekedési helyszínre hívjuk fel a figyelmet Molnár Jenő építészmérnök segítségével. A Kürtös és a Széchenyi utca kereszteződésében járunk, ahol bár az érintett útszakasz mindössze 200 méter hosszú, mégis jelentős autós, kerékpáros és közlekedésbiztonsági gondokat okoz – ráadásul nem új keletű jelenségről van szó.