Orbán Viktor Debrecenben Széles Diánával

“Debrecen megmaradása” is veszélybe kerülhet a fideszesek szerint, ha leváltjuk őket vasárnap

Helyi hírek

Ahogyan az a Fidesz kampányát végig jellemezte, Orbán Viktor és a helyi jelöltek csütörtöki rendezvényén is a riogatás volt a központi téma. Oda lesz a pénzünk, a mindenünk, ha ezeket képesek leszünk elkergetni. Ez ellen könyörgött Papp László polgármester, Barcsa Lajos, Széles Diána és Antal Szabolcs képviselőjelöltek, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint maga Orbán Viktor, az este sztárvendége is.

Pataky Attila felvezető dalolászása után Papp László, Debrecen polgármestere nyitotta meg Orbán Viktor debreceni kampányrendezvényét a Dósa nádor téren.

Papp László szalonbuzizása

A polgármester Debrecent olyan városként írta le, amely szerinte a vidéki Magyarországon az egyik legsikeresebb fejlődési pályát futotta be az elmúlt másfél évtizedben, sőt a rendszerváltás óta eltelt időszak egészét tekintve is kiemelkedő eredményeket ért el. Úgy fogalmazott, hogy a város jövője is biztató, különösen az eddigi gazdasági és infrastrukturális fejlődés tükrében.

Beszédében hangsúlyozta, hogy 1998 óta folyamatos együttműködés alakult ki a városvezetés és a debreceniek között, és ezt a stabilitást a fejlődés egyik kulcsának nevezte. Ezzel szembeállította az 1994 és 1998 közötti időszakot, amelyet kifejezetten negatív példaként említett. Állítása szerint ebben az időben jelentős önkormányzati vagyonvesztés történt, több ezer lakást értékesítettek piaci ár alatt, és a város fejlődése megtorpant. A korszakhoz kötötte azt is, hogy Debrecenben jött létre az ország egyik legnagyobb menekülttábora.

Felidézte, hogy a 2015-ös migrációs válság idején a kormány támogatásával bezárták a sámsoni úti tábort, és ennek jelentőségét a közbiztonság szempontjából hangsúlyozta. Úgy vélte, enélkül ma egészen más lenne a város helyzete.

A polgármester szerint az 1998 utáni időszak fordulópontot jelentett: a Fidesz és a helyi közösség együttműködésével sikerült felrázni.

“Na, nem Csipkejózsika álmából, hanem sokkal inkább Csipke Rózsika álmából”

– szalonbuzizott a rá jellemző stílusban Papp.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!

👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a

Google News-on is

Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedekben több tízezer új munkahely (azt nem részletezte, hány külföldi melóst számoltak bele) jött létre, a város gazdasági ereje megsokszorozódott, és Debrecen az ország egyik legerősebb gazdasági központjává vált.

A fejlődés jeleként említette, hogy a Debrecenben gyártott autók nemzetközi sikereket érnek el, és külön kitért arra, hogy a BMW debreceni modellje rangos elismerést kapott. Szerinte mindez azt mutatja, hogy a város teljesítményére joggal lehetnek büszkék a helyiek.

Papp László szerint Debrecen ma már nem a problémáiról, hanem a fejlesztéseiről ismert. Úgy fogalmazott, hogy a kérdés nem az, hogy van-e fejlődés, hanem az, hogy miért ilyen ütemben történik, és miért egyszerre valósul meg ennyi beruházás. Véleménye szerint a válasz az, hogy a város képes élni a lehetőségeivel, és a kormányzati együttműködés révén folytathatja ezt a pályát.

Beszédének egyik szimbolikus eleme Debrecen címerének értelmezése volt. Kiemelte a pálmafát, amely szerinte azt jelképezi, hogy „teher alatt nő a pálma”, vagyis a város a nehézségekből mindig megerősödve került ki. Úgy vélte, Debrecen az elmúlt időszakban jelentős terheket vállalt a gazdasági fejlődés érdekében, de ezek nem gyengítették, hanem erősítették a várost.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a világ gyorsan változik, és Debrecennek az a feladata, hogy ezt a változást a saját fejlődése szolgálatába állítsa. Az elmúlt 16 év eredményeit a kormány és a helyi közösség közös munkájának tulajdonította, és arra kérte a választókat, hogy ezt a folyamatot a jövőben is támogassák.

Beszéde végén a választás tétjéről beszélt, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a szavazáson, és a Fideszt támogassák. Úgy fogalmazott, hogy a folytatáshoz stabil kormányzásra van szükség, amely képes megőrizni az ország biztonságát és a gazdasági fejlődés feltételeit. A beszédet kampányszlogenekkel zárta, majd átadta a szót a rendezvény következő felszólalójának, Barcsa Lajos alpolgármesternek.

Barcsa: Brüsszel, Kijev; megépítjük, de most már tényleg

Barcsa Lajos beszédében hangsúlyozta, hogy a közelgő választás sorsdöntő jelentőségű, és alapvetően arról szól, hogy Magyarország megőrzi-e önálló döntéshozatalát, vagy külső szereplők befolyása alá kerül. A választási lehetőségek ismertetésekor élesen bírálta Magyar Pétert és a Tisza Pártot, akiket úgy jellemzett, mint akik Brüsszel és Kijev elvárásainak kívánnak megfelelni. Állítása szerint politikájuk része lenne a háború finanszírozása, Ukrajna EU-tagságának támogatása, az orosz energia feladása, a rezsicsökkentés megszüntetése, valamint a migráció erősítése, amit a magyar érdekekkel ellentétesnek nevezett.

Ezzel szemben Orbán Viktor kormányát a magyar érdekek védelmezőjeként mutatta be, amely szerinte biztosítja, hogy a hazai erőforrások a magyar embereket szolgálják, fenntartja a rezsicsökkentést, támogatja a családokat és fellép a migráció ellen. Kiemelte, hogy a kormány álláspontja a béke melletti elköteleződés.

Debrecennel kapcsolatban Barcsa Lajos hangsúlyozta, hogy a várost helyben élő és azt jól ismerő képviselőnek kell képviselnie, és kritikával illette ellenfelét, Tárkányi Zsolt amiért állítása szerint nem debreceni kötődésű. Saját munkáját több mint egy évtizedes helyi vezetői tapasztalattal támasztotta alá, felsorolva a város fejlődésének eredményeit, például a munkahelyteremtést, intézményfejlesztéseket és infrastrukturális beruházásokat. Sokadjára kaptak ígéretet a debreceniek – ezúttal Barcsától – a Nagyállomás és a buszpályaudvar felújítására.

A jövőre vonatkozó tervei között szerepelt a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, útépítések és további városfejlesztési programok folytatása. Beszédét mozgósításra való felhívással zárta, hangsúlyozva a választási részvétel fontosságát és a közösségi összefogás szerepét a siker elérésében.

Indulatok Szijjártó hajdúböszörményi fórumán – a miniszter kiszólogatott, Papp Zsoltnak bruttó négy perc jutott

Antal Szabolcs se szeretné, ha pártja veszítene

Antal Szabolcs, Hajdú-Bihar megye 3. számú választókerületének fideszes jelöltje beszédében a tapasztalat jelentőségét emelte ki, különösen egy bizonytalan nemzetközi helyzetben, amelyet a Covid utáni időszak és a háborús környezet határoz meg. Véleménye szerint egy ország vagy térség irányítása nem bízható tapasztalatlan szereplőkre, és a politikát kifejezetten tapasztalati műfajként jellemezte.

A Fideszt stabil és megbízható választásként mutatta be, utalva korábbi politikai döntésekre, például a migráció kezelésére, ahol állítása szerint a kormány álláspontja utólag igazolást nyert. Hasonló párhuzamot vont a jelenlegi háborús helyzettel is.

Beszédében kitért arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben a gazdasági fejlődés lehetőséget adott a társadalmi előrelépésre, különösen a keleti régiókban, ahol korábban hátrányosabb helyzet uralkodott. Kiemelte, hogy a jelenlegi kihívások, például az energiaválság, fokozott figyelmet igényelnek a munkahelyek és az eddig elért eredmények megőrzésére.

Antal Szabolcs szerint a választás tétje az is, hogy az ország megőrzi-e szuverenitását, vagy külső érdekeket kiszolgáló kormány alakul. A választókat a „csendes többség” részeként szólította meg, amely szerinte fegyelmezetten és békésen vesz részt a demokratikus folyamatokban. Beszédét a béke, a biztonság és a stabilitás fontosságának hangsúlyozásával zárta, és aktív részvételre ösztönzött a választáson.

Széles Diána: “Egyáltalán lesz-e Debrecen”

Széles Diána, a 2-es számú választókerület fideszes jelöltje beszédében Debrecent olyan városként jellemezte, amelyet nem csupán a hit, az összetartozás és az összefogás határoz meg, hanem mindenekelőtt a megmaradás eszméje. Értelmezése szerint ez az identitás történelmi gyökerekből fakad, amelyeket az elődök jelöltek ki a város számára.

A város szellemiségének bemutatásakor a református kollégium több évszázados hagyományára utalt, kiemelve annak szerepét az értékrend formálásában. Hangsúlyozta, hogy az intézmény fennállásának több száz éve azt üzeni, hogy a közösség alapja a hit és az összefogás, nem pedig a megosztottság. Ezt olyan örökségként írta le, amelynek megőrzése a jelen generáció felelőssége, különös tekintettel arra, hogy a jövő nemzedékei is ugyanebben a szellemiségben élhessenek.

“Azt érzem, hogy igenis ki fogunk állni a hazánkért vasárnap. Ezt kérem mindenkitől, és azt, hogy mondjátok el másoknak is, mit kockáztatunk: mi történik, ha a bizonytalanság jön a biztos helyett, és egyáltalán lesz-e Debrecen. Ott tudnak-e majd ülni a gyerekeink a nagytemplom padsoraiban? Meggyőződésem, hogy ezt garantálni tudjuk: Debrecen megmarad, fejlődik és stabil marad, és megőrizzük a békét is, amely a fejlődésünk alapja. Háborúban nincs fejlődés, csak rombolás. Ne hagyjuk, hogy a rombolás győzzön, hanem a béke, a biztonság és a fejlődés”

– osztotta meg látomásait közönségével Debrecen “gondoskodási” alpolgármestere.

Széles Diána hangsúlyozta a családok védelmének, a nemzeti értékek megőrzésének és a vallási alapok tiszteletének fontosságát, amelyeket a stabilitás alappilléreinek tekintett. Ezzel szemben bírálta az ellenzéket, amelyet tapasztalatlannak és a városért korábban érdemi eredményeket felmutatni nem tudó szereplőként írt le.

A felszólalás központi eleme volt a kockázatkerülés gondolata: arra figyelmeztetett, hogy a választás tétje nemcsak a jelenlegi eredmények megőrzése, hanem Debrecen és az ország jövője, függetlensége és stabilitása is. Ennek kapcsán a választókat arra ösztönözte, hogy mérlegeljék a lehetséges következményeket, és a biztos megoldást válasszák.

Kitért arra is, hogy a politikai megosztottság ellenére a közösségi összetartozás fenntartása kulcsfontosságú, és a jövő szempontjából elengedhetetlen az egymás iránti figyelem és felelősségvállalás. A város fejlődését és fennmaradását a békéhez kötötte, hangsúlyozva, hogy háborús környezetben nincs fejlődés.

Beszédének végén mozgósításra szólított fel, kiemelve, hogy a választási sikerhez nem csupán a támogatók jelenléte szükséges, hanem az is, hogy minél több embert aktivizáljanak. Az „aktív többség” fontosságát hangsúlyozva arra buzdított, hogy a következő napokban fokozott kampánymunka és részvétel biztosítsa a kívánt eredményt.

Széles Diána beszéde végén felkonferálta Orbán Viktort, akit a legbiztosabb választásként jellemzett, és aki szerinte képes megvédeni az országot és annak polgárait.

Orbán Viktor ezúttal is kiszólt az ellene tüntetőknek

Orbán Viktor beszédében azzal kezdte, hogy a rendezvényt a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (ha létezik még ilyen – a szerk.) saját eseményeként határozta meg, ugyanakkor üdvözölte azokat is, akik még nem döntötték el, kire szavaznak. Hangsúlyozta, hogy hozzájuk is szólni kíván, és igyekszik segíteni a döntésükben. Megjegyezte azt is, hogy a rendezvényen jelen lévő ellentüntetőkkel szemben is tiszteletteljes hozzáállást tart fontosnak.

Beszédében szimbolikus párhuzamot vont Sopron és Debrecen között: előbbit a hűség, utóbbit a szabadság városaként említette, ezzel is erősítve a történelmi és nemzeti jelentőség hangsúlyát.

Két fő célt jelölt meg felszólalása kapcsán. Egyrészt arra kérte a debreceni választókat, hogy három kormánypárti képviselőt juttassanak be a parlamentbe, mivel munkájához szüksége van a támogatásukra. Másrészt köszönetet mondott a város vezetésének az elmúlt években végzett munkáért, amelyet a város fejlődése szempontjából meghatározónak értékelt.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Debrecen jövőjét különösen stabilnak és ígéretesnek látja, és úgy fogalmazott, hogy a város előtt álló évtizedek biztos alapokon nyugszanak. Ezt részben a város hagyományaira, például mezőgazdasági és oktatási szerepére vezette vissza, amelyek hosszú távon is meghatározzák fejlődési pályáját.

Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, mintha bárki ezt kérné tőlünk – nem, nem kéri senki.

Látomásai szerint három formában akarják elvenni a magyarok pénzét. Az első, hogy elviszik Ukrajnába – mondta, kitérve a 90 milliárd eurós hadikölcsönre, amit az ukránoknak akkor kellene visszafizetniük, ha legyőzték az oroszokat és azok jóvátételt fizetnek nekik.

Megjegyezte: miután ezt nem tudják, ez az összeg a nemzeti költségvetésekből “huss, kimegy” majd, és emellett egy 800 milliárd és egy 700 milliárd dolláros gazdasági csomag is az asztalon van.

A következő kormány legfontosabb feladata az lesz, hogy erre nemet mondjon és Magyarországot kívül tartsa ezen az őrült ötleten, és “mi kívül is fogjuk tartani” – jelentette ki, hozzátéve: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának.

Azt is kamuzta, hogy leválasztanák Magyarországot a keleti, orosz energiáról, ami azzal járna, hogy nincs többé védett üzemanyagár, nem tudják a rezsitámogatást fenntartani, és az emberek elveszítenék egyhavi átlagfizetésüket a magas rezsi miatt. Ezért olyan kormány kell, amely megvédi Magyarország nemzeti érdekeit az energia területén
– rögzítette.

Harmadikként említette azt a 15 ezer milliárd forintot, amit 2010 és 2026 között adókkal és más eszközökkel a bankoktól, nagy energiacégektől, nemzetközi kereskedelmi láncoktól elvettek és odaadtak a családoknak, fiataloknak és a nyugdíjasoknak; erről azt hazudta, hogy egy Tisza-kormány visszavenné.