Földesi strand

Idén nem nyit ki a földesi strand

Helyi hírek

2026-ban nem nyit ki Földes gyógyvizes strandja, amely a hazai kínálat egyik legkedvezőbb árú létesítménye – számolt be róla a termalonline.hu.

A Debrecentől mintegy 35 kilométerre délnyugatra fekvő termálfürdőben tavaly a felnőtt napijegy 1900 forintba, míg a diák- és nyugdíjas belépő 1100 forintba került, ráadásul 16 óra után ennél is alacsonyabb árakon lehetett jegyet váltani.

Az 1960-as évek óta működő fürdőt sokan a retró hangulatáért keresik fel. A strand az elmúlt években jellemzően pünkösd környékén nyitott meg, és egészen szeptemberig fogadta a vendégeket, idén azonban zárva marad.

A döntés hátterében felújítás áll: 2026-ban korszerűsítik a termálstrandot, ennek részeként az egyik termálmedencét két különböző hőmérsékletű részre osztják, és a medence gépészeti rendszere is megújul.

Fotó: Facebook/Földesi Termálfürdő és Szabadidőközpont – Földesi strand