Debrecenben indult el az országos könnyen érthető kommunikációs hálózat kiépítése

Debrecenben indult el az országos könnyen érthető kommunikációs hálózat kiépítése

Helyi hírek

Debrecenben tartotta meg első műhelymunkáját az ÉFOÉSZ által létrehozott országos könnyen érthető kommunikációs hálózat. Az eseményen részt vett dr. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára is, aki a program jelentőségét hangsúlyozta.

„Ha valaki nem érti az őt érintő döntéseket, a jogait vagy an mindennapi híreket, akkor valójában ki van zárva a társadalomból” – fogalmazott dr. Kósa Ádám.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) a Belügyminisztérium támogatásával indította el az ÉFOÉSZ KÉK Hálózatot, amelynek célja, hogy a közérdekű információk mindenki számára érthetőbbé váljanak a könnyen érthető kommunikáció (KÉK) módszerének alkalmazásával.

A debreceni műhelymunkán öt vármegyéből érkező, összesen 30 résztvevő vett részt. A képzésen könnyen érthető fordítók és lektorok – köztük értelmi fogyatékossággal élő szakértők – közösen sajátították el a könnyen érthető szövegkészítés alapjait.

A program kiemelt sajátossága, hogy a könnyen érthető kommunikáció minőségét értelmi fogyatékossággal élő emberek ellenőrzik, akik a szakértőkként vesznek részt a munkában. Ez biztosítja, hogy az elkészült tartalmak valóban érthetőek legyenek az érintettek számára.

A műhelymunka során a résztvevők megismerték a könnyen érthető kommunikáció legfontosabb szabályait, a szövegkészítés lépéseit, valamint a vizuális megjelenítés alapelveit. A képzés végére a résztvevők képessé váltak rövid, könnyen érthető szövegek készítésére, egységes szakmai elvek mentén.

Az ÉFOÉSZ KÉK Hálózat az ÉFOÉSZ Önálló Életviteli Centrumaira épül, és hamarosan minden megyében elérhető lesz. A hálózat célja, hogy támogassa a közigazgatási, közszolgáltatási és közösségi információk érthetőbbé tételét. A könnyen érthető kommunikáció különösen fontos az értelmi fogyatékossággal élő emberek, az idősek, az alacsony írás-olvasási készséggel rendelkezők és más kommunikációs nehézséggel élők számára.

A Magyarországon egyedülálló program országos lefedettséggel, egységes szakmai módszertannal és minőségbiztosítással működik, és hosszú távon hozzájárul a közszolgáltatások hozzáférhetőségének javításához – tájékoztatott Czakó Tibor projektvezető.