Te jó ég, mi történt Barcsa Lajos plakátjával?

Helyi hírek

Parázs vitát generált Barcsa Lajos debreceni alpolgármester és fideszes országgyűlési képviselőjelölt posztja, amelyben felháborodásának adott hangot. A fideszes képviselőjelölt azt nehezményezte, hogy a választási plakátja rácsúszott (vagy magától, vagy valaki segítségével) egy közelekdési táblára.

“Ez már nem politika, ez felelőtlenség”

– fogalmazott Barcsa, aki úgy véli, emberi közreműködéssel került lejjebb a plakát.

“Ez nem véleménynyilvánítás – ez balesetveszélyes helyzet előidézése”

– fogalmazott, majd arra kérte az érintetteket, hogy azonnal hagyjanak fel ezzel a magatartással. Hozzátette: a közlekedésbiztonság közös ügy, vigyáznunk kell egymásra.

A poszt alatt gyorsan elszabadultak az indulatok. Volt, aki kételkedett a szándékosságban, és azt írta: szerinte valószínűbb, hogy a plakát egyszerűen lecsúszott, és nem történt rongálás.

Más viszont éppen a plakát kihelyezőit hibáztatta, mondván: ha valóban lecsúszott, az azt jelenti, hogy nem rögzítették megfelelően, ami ugyanúgy felelőtlenség. Olyan komment is érkezett, amely szerint a kampány hevében egyik oldal sem figyel eléggé a biztonságra.

Akadt, aki határozottan elítélte a rongálást, és azt írta: a véleménynyilvánítás nem egyenlő a károkozással, különösen akkor nem, ha az mások életét veszélyezteti. Többen tűrhetetlennek nevezték a “tiszások” viselkedését, és azonnali fellépést sürgettek.

Volt, aki felvetette, hogy az utak mentén elhelyezett plakátok önmagukban is zavaróak lehetnek a közlekedők számára, más pedig azt javasolta, hogy a kampányanyagokat inkább a táblák alá kellene kihelyezni.

Hozzászólt Papp Csaba fideszes önkormányzati képviselő is, bár a röhögős fejek láttán már lehet, hogy bánja:

Itt lehet bekapcsolódni az eszmecserébe: