A fideszes többségű debreceni közgyűlés csütörtökön elfogadta a város 2026-os, 304 milliárd forintos főösszegű költségvetését. A döntés kapcsán közösségi oldalán fogalmazott meg kritikákat Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje.
Tárkányi szerint minden negyedik, Debrecenben megtermelt iparűzési adóforint az államhoz kerül szolidaritási hozzájárulás címén. Állítása alapján ez 2026-ban mintegy 12 milliárd forintot jelent. Úgy véli, ez az összeg nem a debreceniek jólétét szolgálja, hanem a központi költségvetésbe kerül.
Kevesebb jut aszfaltozásra
Tárkányi Zsolt bejegyzése szerint miközben az ipari parkok infrastruktúrájára idén is tízmilliárdok jutnak, a kertségi fejlesztésekre – például aszfaltozásra és csatornázásra – arányaiban jóval kevesebb forrás áll rendelkezésre. Számításai szerint 6 milliárd forint jut erre a célra, ami 30–40 százalékkal kevesebb aszfaltozást tesz lehetővé, mint három évvel ezelőtt.
Nincsenek tartalékok
A tiszás jelölt azt is kifogásolta, hogy a 304 milliárd forintos költségvetésben az általános tartalék mindössze 100 millió forint, ami 0,03 százalékos arányt jelent.
Látszatzöldítés
Tárkányi kitér a Környezeti Ellenőrző Rendszerre szánt 530 millió forintra is. Úgy látja, ez az összeg nem természetvédelmi célokat szolgál, hanem a gyárak okozta szennyezés kötelező mérésére fordítják.
Miközben a városvezetés a Nagyerdő és az Erdőspusztai tavak megóvásáról beszél, a költségvetés prioritása szerinte az ipari parkok vízellátásának fejlesztése. Úgy fogalmazott: a fejlesztési források jelentős része olyan ipari beruházásokhoz kapcsolódik, amelyek anyagi hasznát a kormányzati elvonások miatt nem a debreceniek élvezik.
“A szennyezés itt marad, a hasznot elviszik”
– összegzett Tárkányi Zsolt.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!