A Kósa Lajos rokonához köthető Bászna Gabona csődje több ezer embert érinthet. Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője ismertette a Debreceni Nappal, hogy mit érdemes tudni az ügyről.
Apáti szerint a jelenlegi Bászna Gabona-ügy még csak a kezdeti fázisában van, de már most több ezer embert érinthet. „Jelen pillanatban még az elején tartunk ennek az őrületnek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy munkavállalói, beszállítói partnercég és az ő munkavállalóik is beleszámítva. Tehát egy tágabb kört ez mindenképpen érint, és három megyére kiterjesztve mindenképpen a többezres kategóriáról beszélhetünk” – mondta. Hozzátette, hogy a pontos szám meghatározása részletes analitikát igényelne, de valószínűsíthető, hogy a mezőgazdasági őstermelőket és családi gazdaságokat is jelentős mértékben érinti az ügy.
Az érintettség főként Szabolcs, Bereg és a három megye többi területén jelentkezik.
„A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei térségre döntően a szakmán és a beregi térséget érinti, a három megyére kiterjedően pedig Hajdú-Biharban és Borsodban is hasonló a helyzet”
– részletezte Apáti István. A problémák előjelei már tavaly nyáron jelentkeztek, amikor a fizetési késedelmek mutatkozni kezdtek. Bár kezdetben a kifizetések részben megtörténtek, a gyanakvóbb szereplők már ekkor sem szállítottak be, mivel a kapcsolatokból való kiszállás nem mindig volt egyszerű.
Kiemelte, hogy a problémák hosszabb távú kötelezettségekből adódtak. „Nem úgy kell elképzelni, hogy egyik nap még jogviszony állt fenn a Básznánál, a másik nap már nem, mert az inputanyagot, vetőmagot, műtrágyát előre megvették, így ezek egy hosszabb távú kötelezettséget jelentettek. Legkorábban nyáron lehettek az előjelek, az év végére tetőzött a helyzet, és most következik a botrányos rész” – mondta.
Az elmúlt években az agresszív terjeszkedés és a magas munkabérek felkeltették a szakma gyanakvását, ám a gazdák többsége a kedvező feltételek miatt mégis a Básznával létesített kapcsolatot. „Amíg a kifizetések rendben történtek, a gazdák úgy érezték, megfogták az Isten lábát, de mára teljesen másként látják a helyzetet” – fogalmazott Apáti István.
A gazdák részére kiadott inputanyagok előre történő kifizetése torzulást okozott, hiszen a Básznának az adott kötelezettségeihez képest más határidőket szabott, míg a gazdák előre fizettek. Apáti szerint a helyzet nehéz, de nem reménytelen: „Ha sikerül nyomásgyakorlással pénzt kisajtolni három hónapon belül, a kormányi beavatkozás révén a probléma részben megoldódhat. Az állam a Bászna vagyonából és a felelősök magánvagyonából vissza tudja szerezni a megelőlegezett összeget, ami jelentős politikai és gazdasági következményekkel járhat.”
A tartozások nemcsak a gazdákat érintik, hanem partnercégeket is. „Két fő eset van. Az egyik, amikor kisebb közepes felvásárló cégek a gazdáktól vásároltak, kifizették a terményt, majd továbbadták a Básznának, aki nem fizetett. A másik, amikor komolyabb cégek előre kifizették a termény vételárát, és a Bászna egy grammot sem szállított le” – tette hozzá Apáti István.
Az ügy további alakulása és a pontos kárfelmérés még folyamatban van, de az eddigi információk alapján több ezer gazdát és vállalkozást érinthet a botrány.
