Lezajlott a Zoo Debrecen új edukációs programjának részeként meghirdetett, „Tudósok a vadonban” című természettudományos verseny döntő fordulója. A megmérettetésen a két írásbeli fordulót követően a legjobb tíz csapat vehetett részt a fináléban.
A döntő feladatai egyaránt próbára tették a résztvevők elméleti és gyakorlati tudását, valamint ügyességét is. A gyerekek felkészülten érkeztek a versenyre, és a feladatokat nagy lelkesedéssel oldották meg, miközben bejárták az állatkert területét, így a megmérettetés élményszerzéssel is párosult.
A szervezők megköszönték valamennyi csapat részvételét, és gratuláltak az elért eredményekhez. Külön köszönet illette a felkészítő pedagógusokat és a szülőket is, akiknek támogatása nélkül a verseny nem valósulhatott volna meg ilyen sikeresen.
Fotó: Zoo Debrecen