Juhász Péter a debreceni javítóintézetben

Egy tanú szerint valótlanul jelent meg a sajtóban, hogy 14 éves fiatal akart megerőszakolni egy nevelőt a debreceni javítóintézetben

Helyi hírek

Debrecenbe utazott Juhász Péter, hogy a Szőlő utcai gyermekvédelmi ügy legújabb fejleményeiről számoljon be. Elmondása szerint a kormány éveken át valótlan állításokat tett az üggyel kapcsolatban, miközben mára bizonyítottá vált, hogy kiskorúak is érintettek voltak.

Felidézte, az elmúlt héten derült ki, hogy az ügyészség állítása alapján legalább 15 kiskorú sértettje van a Juhász Péter Pál ellen folyó büntetőeljárásnak, szemben azzal, amit korábban az igazságügyi miniszter, Tuzson Bence, valamint Orbán Viktor, Gulyás Gergely és a kormányzati kommunikáció állított. A kormány korábban következetesen azt hangsúlyozta, hogy az ügynek nincs kiskorú érintettje.

A hatóságoknak és a fenntartónak legalább 12-13 éve tudomása lehetett a visszaélésekről. Juhász Péter emlékeztetett: már 2013-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma is információkat kért Juhász Péter Pál tevékenységéről, és olyan dokumentum született, amelyet a gyermekvédelem három legfőbb vezetője írt alá. Ebben az szerepelt, hogy az intézményvezető a jogi és etikai normákkal összeegyeztethetetlen módon bánt a rábízott kiskorúakkal.

Három évvel ezelőtt – hangzott el a videóban – egy nevelő névtelen levélben, 15 pontban írta le az intézményben tapasztalt visszásságokat, köztük azt is, hogy Juhász Péter Pál a rábízott fiatalokat prostitúcióra kényszeríthette, illetve pénzért közvetíthette őket. Ennek ellenére sem történt érdemi intézkedés.

A debreceni intézet jelenlegi igazgatója, Kocsis Éva, valamint igazgatóhelyettese, Varga László Balázs a mai napig pozícióban vannak, noha tanúk szerint évekkel korábban tudomásuk volt a történtekről. Juhász Péter szerint a bejelentők ellen retorziók indultak, miközben az érintett vezetők politikai védelem alatt álltak.

A debreceni látogatás során Juhász Péter egy, az intézményben dolgozó tanúval is beszélt. A megszólaló szerint egy 14 éves fiatalkorú ügyében valótlanul jelent meg a sajtóban, hogy a gyermek megtámadott és meg akart erőszakolni egy nevelőt. A tanú állítása szerint valójában a nevelő kezdte el fojtogatni a gyermeket, miután az nem volt hajlandó végrehajtani egy erőszakos utasítást.

A tanú elmondta: mind a gyermeknél, mind a nevelőnél külsérelmi nyomokat talált az orvosi vizsgálat. A gyermeket ezt követően értesítés nélkül egy másik intézetbe szállították, megfosztva attól a jogától, hogy kapcsolatba lépjen a szüleivel.

Elmondása szerint az intézetben súlyos pszichés nyomás nehezedik a fiatalokra, és korábban több öngyilkossági kísérlet is történt. A tanú úgy fogalmazott: az igazgatói vezetés alatt rendszeressé vált, hogy problémás ügyeket eltussolnak.

Juhász Péter szerint az ügy nem egyetlen személyről, hanem egy teljes rendszerről szól, amelyben a politikai vezetés – Pintér Sándor belügyminiszteren és Fülöp Attila államtitkáron keresztül – védelmet biztosított az érintetteknek. Úgy fogalmazott: azok, akik ezt a rendszert fenntartják, „pedofilmentegető rendszert” működtetnek.