Minden folyamatban lévő eljárást megszüntettek Ruszin-Szendi Romulusz ellen – erről maga a Tisza Párt hajdú-bihari képviselőjelöltje számolt be közleményben pénteken reggel.
„Tegnap a Pócs-ügynek lett vége, ma pedig a fegyverhasználattal kapcsolatos rendőrségi ügyek is lezárultak. Mindkét esetben győzött az igazság, és így a fegyveremet is visszakaphatom”
– tudatta.
Ruszin-Szendi az ügyek lezárását így kommentálta:
„Én tudtam, hogy ha van független igazságszolgáltatás, csak ez az eredmény születhet. Köszönet mindenkinek több városban, akik hittel és becsülettel szolgálnak, valamint a bátorságukért, mert ki mertek állni a szakmai álláspontjuk mellett.”
Az ügy előzménye, hogy december 10-én Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán arról írt: szabálysértési eljárás van folyamatban Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökkel szemben, aki egyben a Tisza párt képviselőjelöltje.
Az ügyészség akkori tájékoztatása szerint az eljárás azért indult, mert Ruszin-Szendi május 8-án Szeghalmon, illetve május 22-én Zsákán úgy vett részt nyilvános rendezvényeken, hogy a ruházata alatt lőfegyvernek látszó tárgyat viselt.
Később ugyanakkor kiderült, hogy a május 22-i zsákai eset kapcsán a rendőrség már akkor megszüntette az eljárást, mivel megállapították: Ruszin-Szendi azon az eseményen nem viselt fegyvert.
Ruszin-Szendi Romulusz csütörtökön egy másik ügyben is jogerősen nyert: a Pócs János által indított perben a bíróság neki adott igazat.
Hajdú-Biharban Kósa Lajos hőbörgött a leghangosabban Ruszin-Szendi fegyverviselési ügye miatt: