A Tisza Párt a közelmúltban bemutatta egyéni választókerületi indulóit, akik jellemzően új szereplők a politikában. Nekik kell majd szembenézniük a Fidesz hosszú ideje jelen lévő, helyben erős jelöltjeivel. A kérdés az, hogy a választók mennyire a pártok logója alapján döntenek majd, és mennyire számít, ki áll előttük névvel és múlttal.
A 21 Kutatóközpont a Telex számára készített felmérése azt vizsgálta, mennyire kitartóak a két nagy tábor szavazói az egyéni jelöltekkel kapcsolatban, és hogyan reagálnak, ha kedvezőtlen hírek jelennek meg a saját jelöltjükről, vagy épp pozitív információk az ellenfélről. A kutatás egyik fő tanulsága, hogy a választók jelentős része szinte semmilyen körülmény mellett nem változtatna döntésén – még akkor sem, ha például kiderülne, hogy saját jelöltjük súlyos hibát követett el.
Egy hipotetikus helyzetben, ahol kizárólag a Fidesz és a Tisza jelöltje közül lehetne választani, a Tisza 43 százalékot kapna, míg a Fidesz 33-at. A különbséget főként azok hozzák, akik listán nem erre a két pártra szavaznak, illetve a pártnélküliek: utóbbiak inkább a Tiszához húznak, míg a Mi Hazánk szavazói inkább a Fideszhez. A DK és az MKKP támogatói viszont elsöprő arányban a Tiszát segítenék egy ilyen helyzetben, ami komoly tartalékot jelent számukra a valódi versenyben is.
A kutatás második része arról szólt, hogy mi történik akkor, ha a választókat különféle hírekkel szembesítik. Ha azt tudják meg, hogy a saját jelöltjük nem is él a választókerületben, a többség ezt figyelmen kívül hagyja: a fideszesek közel 80, a tiszás szavazók közel 90 százaléka ettől függetlenül is kitartana mellette. Ezzel szemben a sikkasztás már valódi megingást okoz: ebben az esetben mindkét táborban csak kisebbség maradna hűséges, és megjelenik a tényleges átszavazás is, még ha csak néhány százalékban is.
A pozitív információk – például ha az ellenfél jelöltjéről kiderül, hogy sokat tett a körzetért, vagy ha a választó kifejezetten jó véleménnyel van róla – szintén képesek némi mozgást okozni, de messze nem forgatják fel a viszonyokat. A legtöbben ilyenkor sem váltanak oldalt, legfeljebb bizonytalanná válnak. Érdekes módon ezekben a helyzetekben a tiszás szavazók valamivel stabilabbnak bizonyultak, de a különbség nem jelentős, és a kampány valós körülményei között ez jóval árnyaltabb képet eredményezhet.
A felmérésből összességében az látszik, hogy a választók túlnyomó része már most tisztában van azzal, melyik oldalra húz, és ezt nagyon nehéz lesz megváltoztatni. A kampányban így nem tömeges szavazóátáramlásra lehet számítani, hanem arra, hogy a kevés bizonytalan szavazó dönthet el akár több körzetet is. A politikai verseny tehát nem széles tömegek meggyőzésén, hanem apró, ingadozó csoportokon múlhat.







