A Püspökladányi Labdarúgó Egyesület közleményben tudatta, hogy elhunyt Dr. Molnár László, az egyesület korábbi vezetője és Püspökladány egykori polgármestere.
Dr. Molnár László több évtizeden át meghatározó szereplője volt Püspökladány közéletének és sportéletének. Az 1960-as évek közepétől aktívan részt vett a település futballéletében, majd a PMÁV Sportkör megalakulását követően hosszú időn át töltötte be az elnöki tisztséget. Az 1970-es és 1980-as években jelentős szerepet vállalt a labdarúgás szakmai és infrastrukturális feltételeinek fejlesztésében.
A rendszerváltás után, immár polgármesterként, továbbra is támogatta a helyi sportot, diplomáciai érzékével pedig hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület az NB II-ben is szerepelhessen. Később is figyelemmel kísérte a klub működését, és aktívan részt vett mind az 50., mind a 100. évforduló eseményeiben.
A labdarúgó egyesület közleménye szerint távozása nagy veszteség Püspökladány városának és a helyi sportközösségnek egyaránt.
“Nincs olyan kompromisszum, amely megérné a megalkuvást”
Számomra különösen fontos emlék, hogy még tavaly november 22-én, a püspökladányi Megyenapot követően volt lehetőségem hosszabban beszélgetni vele. 2021 óta tartottuk a kapcsolatot, azóta folyamatosan figyelemmel kísérte a munkámat, érdeklődött, bíztatott annak érdekében, hogy tegyek a helyi, térségi közélet megújításáért, és a 2024-es önkormányzati eredményeink kapcsán őszinte, tényleg jóleső dicsérettel ismert el. A megyei közgyűlésben végzett tevékenységem során sokszor fordultam hozzá tanácsért, és mindig számíthattam a szakmai támogatására. Különösen sokat jelentett számomra az az iránymutatás, amelyet az egyesületi alapú, pártok felett álló, autonóm működés kapcsán kaptam tőle. Higgadt bölcsességgel segített eligazodni a helyi közélet útvesztőiben, és sosem felejtem el, amit mindig hangsúlyozott: vannak értékek és elvek, amelyekből nem szabad engedni, mert nincs olyan kompromisszum, amely megérné a megalkuvást
Fotó: Facebook/Püspökladányi Labdarúgó Egyesület Hivatalos Oldala





