A debreceni önkormányzat megkezdte a Petőfi téri aluljáróba vezető lépcsők rekonstrukcióját a város tulajdonában álló területeken. Az aluljáró a magyar állammal közös tulajdonban van, az önkormányzat pedig első ütemben a saját részén végzi el a szükséges munkálatokat.
A felújítás kiterjed a Petőfi téri park felől az aluljáróhoz levezető öt lépcsősorra, a hozzájuk tartozó pihenőre, valamint az onnan lefelé vezető lépcsőkre. A kivitelezés során elbontják a lépcsők és homloklapok, illetve a kísérő lábazatok régi szerkezeteit. A lépcsők közötti háromszög alakú építmények fedőlapjai külön vizsgálaton esnek át: a jó állapotú elemek megmaradnak, a rossz állapotúakat pedig a meglévővel megegyező anyagból pótolják.
19. századi állapotok uralkodnak a “csodálatos” debreceni Nagyállomáson
A beruházás eredményeként új, esztétikus, érdesített felületű betonlépcsők készülnek, továbbá megújulnak a lábazatok is, helyreállításuk és festésük egyaránt része a projektnek. A pihenő teljes felülete új betonburkolatot kap.
A kivitelezés várhatóan 4–6 hétig tart, azonban az időjárási körülmények befolyásolhatják az ütemezést. Lesz néhány olyan nap, amikor az aluljáró teljes lezárása szükségessé válik, ugyanakkor a munkálatok teljes időtartama alatt biztosított lesz az aluljáró használata.
A városvezetés egyúttal tájékoztatja a lakosságot, hogy egyeztetés zajlik az állam tulajdonában lévő lépcsőrészek felújítása érdekében is, a teljes körű rekonstrukció megvalósítása érdekében.





