Lezárult a Tisza Párt előválasztása, kiderült, a hat hajdú-bihari választókerületben kik igyekeznek majd leváltani a Fideszt a 2026-os országgyűlési választáson.
A megye 6-os számú körzetében Göröghné Bocskai Éva, Hajdúböszörmény polgármestere győzött, 56,9 százalékkal Sós Csaba előtt. Göröghné szombati Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy amerre jár, mindenhol támogatókba botlik.
“Mindenki gratulált, kicsit szomorkodtak, mi lesz, ha nem én leszek a polgármester” – írta. Hozzátette: megígérte a helyieknek, hogy amikor eljön az ideje, megtalálják a megfelelő jelöltet, és ezt továbbra is komolyan gondolja. Úgy érzi, a lakosok szurkolnak neki; még az autósok is dudálással és integetéssel fejezik ki támogatásukat, ami – bevallása szerint – sok erőt ad neki.
A polgármester arról is beszélt, hogy sokan jelezték: bár szeretik és támogatják, ezt nyilvánosan egyelőre nem vállalják. Bízik benne, hogy ennek is eljön az ideje.
Göröghné Bocskai Éva bejegyzése végén mindent egy lapra feltéve üzent:
“Azt gondolom erről az egészről, ha én vagyok az, aki le tudja győzni a Fideszt, és lesz egy kormányváltás, akkor semmi nem számít. Akkor ezt vállalni kell.”
Hozzátette: bár nem így tervezte a következő éveit, készen áll a kihívásra.
A Tisza Párt 2026-os egyéni képviselőjelöltjei Hajdú-Bihar megyében
Hajdú-Bihar 1 – Tárkányi Zsolt (63,2 százalék). Kósa Lajos Barcsa Lajos ellenfele lesz.
Hajdú-Bihar 2 – Tompa Enikő – 74,5 százalékkal győzött, Pósán László Széles Diána kihívója lesz.
Hajdú-Bihar 3 – Csák László nyert 50,2 százalékkal. A fideszes Antal Szabolcs kihívója lesz, aki Tasó László nyomdokaiban jár.
Hajdú-Bihar 4 – Kovács Petra Judit (50,4 százalék). Vitányi István lesz a fideszes jelölt, akivel megküzdhet.
Hajdú-Bihar 5 – Ruszin-Szendi Romulusz – 91,9 százalékot kapott, Bodó Sándor kihívója lesz.
Hajdú-Bihar 6 – Göröghné Bocskai Éva, Hajdúböszörmény polgármestere győzött 56,9 százalékkal. Fideszes ellenefele a Tiba Istvánt váltó Papp Zsolt lesz.





