Szabó Bence

Felmentették Szabó Bencét a “parlamenti blokád” ügyében

Helyi hírek

Szabó Bence, a Momentum debreceni politikusa közösségi oldalán számolt be arról, hogy a bíróság minden vádpont alól felmentette annak az ügynek a tárgyalásán, amely egy áprilisi demonstrációhoz kapcsolódott.

A Momentum fél éve blokádot hirdetett a parlament köré azon a napon, amikor a képviselők a Pride betiltásáról szóló javaslatról szavaztak. Szabó is részt vett az akcióban, amelyet – mint fogalmazott – “az alapvető gyülekezési jog gyakorlásának” tartott. A demonstráció során egy erőszakos rendőri intézkedést követően eljárás indult ellene.

Az ügyben csütörtökön tartottak bírósági tárgyalást, ahol az egyik intézkedő rendőrt is meghallgatták. A bíróság végül Szabó Bencét minden vádpont alól felmentette.

“Nyugodt szívvel mondhatom: győztem!” – írta a politikus, aki szerint az ítélet igazolja, hogy jogszerűen élt az állampolgári jogokkal a demonstráción.