Debrecen kiemelkedő nemzetközi elismerést kapott: az European Best Destinations hivatalos értesítése szerint a város Európa TOP 5 karácsonyi vására közé került – közölte a Főnix Rendezvényszervező Kft.
Azt írták, a rangos szakmai zsűri és az utazóközönség döntése alapján Debrecen nem csupán bemutatkozott a versenyben, hanem rögtön a kontinens legkiemelkedőbb ünnepi úti céljai közé emelkedett.
A teljes programkínálat karácsonyig >>
Megnyílt a debreceni jégpálya a Nagytemplom előtt – árak, nyitvatartási rend >>
A zsűri értékelése alapján:
- Debrecen belépett Európa ünnepi élvonalába,
- A Debreceni Advent jégpályája pedig elnyerte az „Európa legszebb karácsonyi korcsolyapályája 2025” díjat.
Különleges sikernek számít, hogy Debrecen első részvételével olyan nemzetközi ikonikus városokat előzött meg, mint Bécs, Drezda vagy Bruges. Ez az eredmény nem csupán egy rangos helyezés: visszaigazolása annak a sokszínű, kreatív és elkötelezett munkának, amelyet a város közössége, partnerei és szakmai csapatai közösen fektettek bele a Debreceni Advent folyamatos fejlesztésébe.
A verseny hivatalos trófeája hamarosan megérkezik Belgiumból. Debrecen városa pedig továbbra is azon dolgozik, hogy minden évben még színesebb, még különlegesebb és még szerethetőbb ünnepi élményt nyújtson mindenkinek, aki ellátogat a cívisvárosba – olvasható a közleményben.





