A szociális munka napja alkalmából Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata (VSzSz) a szociális területen dolgozók munkájának megbecsülését kifejezve 2025. november 13-án ünnepséget rendezett, melynek keretében a hagyományokhoz híven átadták a Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata Év Dolgozója okleveleket, valamint a jubiláló munkatársat is köszöntötték.
Széles Diána, Debrecen gondoskodáspolitikáért is felelős alpolgármestere az esemény kapcsán elmondta, hogy ez a nap igazi ünnep, hiszen ekkor tudja személyesen megköszönni a VSzSz minden egyes munkatársának, amit nap mint nap a debreceniekért tesznek.
A Városi Szociális Szolgálat idősgondozó hálózatában dolgozók nagyon nemes, egyben nagyon nehéz, lelkileg és mentálisan megterhelő feladatot végeznek. Ugyanakkor ezt nem munkának, hanem szolgálatnak tekintik, hatalmas empátiával, szeretettel, türelemmel gyakorolják hivatásukat, s elkötelezettek abban, hogy az időseknek segítsenek.
Az alpolgármester szerint az is mutatja a szociális területen dolgozók szívből jövő ragaszkodását ehhez a hivatáshoz, hogy minden évben vannak olyanok, akiket munkatársaik véleménye alapján elismernek, s azokat is, akiket azért lehet köszönteni, mert 20, 25, 30 éve tevékenykednek itt. Feléjük az önkormányzat is rendszeresen jelzi megbecsülését jutalmak formájában. Ameddig ilyen hivatástudattal bírnak a szociális területen dolgozók, addig a családok jó helyen tudhatják idős hozzátartozóikat, s nélkülük nem lehetne Debrecen gondoskodó város.
Széles Diána arról is szót ejtett, hogy éppen a gondoskodó város program jegyében az önkormányzat évek óta dolgozik azon, hogy minél többet segítsen a debrecenieknek. Ennek egyik formája az, hogy a Pallagi úti idősek otthonában is az igények figyelembe vételével minden évben igyekeznek egy-egy újabb részleget felújítani, fejleszteni – írja a debrecen.hu
Nagy Lajosné, Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata intézményvezetője az ünnepségen megjelent kollégáit köszöntve többek közt elmondta: a szociális munka napja azoknak az elismerése, akik az emberi méltóság és az együttérzés szolgálatában állnak. Azoknak a napja, akik hisznek abban, hogy a törődés, a figyelem és a segítés képes jobbá tenni a világot.
Hazánkban 2016-ban döntött az Országgyűlés arról, hogy november 12-ét a szociális munkává nyilvánítja. 2012-ben Debrecenben is közös elhatározásból született meg az első ünnepség gondolata, s idén immár a 14. alkalommal kerül rá sor. Amint azt Nagy Lajosné kiemelte, az idős és fogyatékossággal élő emberek ellátása, különös érzékenységet, türelmet és lelki erőt kíván. Az ezen a területen dolgozók munkája nem csak szakmai feladat, hanem szívből fakadó hivatás.
A mai ünnepen nem a nagy, hősies tetteket kell kiemelni, hanem a mindennapi munka láthatatlan, de nélkülözhetetlen pillanatait. Azokat az apró cselekedeteket, amelyek a hétköznapok részét képezik a betegágy mellett, az egy-egy személyes eset közbeni odafigyelés kapcsán, a sokadik telefonhívás türelmes kezelésekor, a kimerültség ellenére megőrzött nyugodt hangot és a problémákra adott személyes, gondos válaszokat. A meghittség itt nem egy elfogadott fogalom – hanem a munka mindennapi része
– mondta Nagy Lajosné, aki úgy véli, a szociális területen dolgozók minden nap megmutatják, hogy a gondoskodásnak, a figyelemnek és az emberségnek mekkora ereje van.
Az intézményvezető szerint Debrecen Megyei Jogú Város, Városi Szociális Szolgálatának közössége erős, összetartó és példamutató. Biztonságot, szeretetet és otthont adnak az ellátottaknak, meghallgatják, megértik, bátorítják őket, és ott vannak, amikor szükség van rátjuk. Ez az elhivatottság, a szociális munka igazi lényege, és a legnagyobb érték, amit adni lehet. Az intézménynek több mint 1200 ellátottja van, s közel 300 lelkiismeretes munkatársa nyújt segítséget a mindennapokban. Nagy Lajosné megköszönte mindenkinek a kitartást, a türelmet, az emberséget és a szakmaiságot, amivel minden nap végzi csendes, de nélkülözhetetlen, szerény, de mégis a legfontosabb, és mindannyiunk számára példaértékű munkáját.
Díjazottak
Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata Év Dolgozója elismerő oklevelét – melyet a munkatársi közösség szavazatai alapján ítélnek oda – a vezetők köréből, az intézményüzemeltetés, a nappali ellátás és étkeztetés, a házi segítségnyújtás területéről egy-egy dolgozó, a szakosított ellátás területéről pedig két dolgozó vehette át: Puskás Mária vezető gondozó (a Fényesudvari Gondozó Szolgálat Víztorony Utcai Telephely dolgozója), Báthori Tamás szállítási, műszaki csoportvezető (a székhely, az idősek otthona dolgozója), Korbeák Gyuláné gondozó (a Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat Pósa Utcai Idősek és Demens Idősek Klubja dolgozója), Balla Gyöngyi gondozó (a Fényesudvari Gondozó Szolgálat Víztorony Utcai Telephely dolgozója), valamint Zám Andrea gyógytornász (a székhely, az idősek otthona dolgozója) és Dobi Lászlóné gondozó (a székhely, az idősek otthona ápolást, gondozást nyújtó részlegének dolgozója).
30 éves munkaviszonnyal jubilálóként Montlikáné Szabó Csilla gondozót, a Csapókerti Gondozó Szolgálat Süveg Utcai Idősek Klubja házi segítségnyújtásban dolgozó munkatársát köszöntötték.
Az eseményen ajándékműsorral közreműködtek: Gyönyörű Milán (ének), a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola növendéke, valamint a Piruett Tánc Stúdió tagjai.





