Szakmai napra várják a nehézségekkel küzdő gyerekeket és hozzátartozóikat a debreceni Kortaportán

Helyi hírek

Pónibemutatóval és kötetlen beszélgetéssel egybekötött szakmai napra várják a különböző nehézségekkel és/vagy zavarokkal küzdő gyermekek életében fontos szerepet betöltő felnőtteket: szakembereket, szülőket és rokonokat, érintetteket és érdeklődőket október 25-én szombaton a debreceni Kortaportán – közölte a portát vezető lovasfejlesztő.

Koroknai Edit fejlesztőpedagógus közleménye szerint a gyerekekről sem feledkeznek meg: őket szombat délelőtt egy állatasszisztált tanyasi foglalkozásra hívják.

Hozzátette: a program célja, hogy megmutassák, mi az a lovasfejlesztés, kiknek és miért ajánlott, vagyis “kikkel is repülhet a póni?”. A szakember szerint elsősorban azokkal a gyerekekkel, “akik beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel, figyelemzavarral, beszédfejlődési problémákkal, szenzoros integrációs zavarral küzdenek, akik szoronganak, lelki okok miatt nem vagy alig beszélnek, visszahúzódóak vagy ellenkezőleg, agresszíven viselkednek, akik mozgásban elmaradtak, akiknél a nagymozgás vagy a finommotorika fejlesztésre szorul, és akik elég bátrak ahhoz, hogy egy pónival minél magasabbra szálljanak”.

A program keretében Négy lábon és póniháton címmel gyakorlati bemutatókat tartanak vizsgázott iskolalovakkal. Előadások hangzanak el mások mellett arról, kiknek és miért ajánlják az állatasszisztált foglalkozásokat, milyen eredményeket érhetnek el a négylábúak bevonásával, és számos (akár orvosi) kérdést is feltehetnek a gyermekek nehézségeivel kapcsolatban

– ismertette Koroknai Edit.

A Debrecen erdőspusztai részén lévő Kortaportán megrendezésre kerülő szakmai nap ingyenes, de a szervezés könnyítése érdekében azt kérik, hogy az érdeklődők a kortaporta.debrecen@gmail.com címen regisztráljanak – tette hozzá.