Szokás szerint áthallásos, aktuálpolitikai utalást sem nélkülöző beszédet mondott Debrecen polgármestere a nemzeti ünnepünkön. Íme Papp László október 23-ai megemlékezésének leirata. Az orosz konzult ezúttal nem láttuk koszorúzni.
Tisztelt Emlékezők!
Tisztelt Debreceni Polgárok!
Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésünk minden résztvevőjét, külön köszöntöm az ‘56-os szervezetek képviselőit, a velünk ünneplő forradalmárokat és leszármazottaikat.
A szabadság és önrendelkezés a nagy elődök ránk hagyományozott örökségének legnemesebb és egyben legfontosabb értékei. Ezen értékekért, azért, hogy ma, 2025-ben ezeket magunkénak tudjuk vallani, sok igaz, magyar ember adta életét és szabadságát az elmúlt évszázadokban.
Faludi Györggyel szólva: „ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, / és ötvenhat: egyszer minden száz évben / talpra állunk kínzóink ellen”.
Ez az örökség és az az áldozat, amelyet honfitársaink az elmúlt századokban hoztak értünk, azt követeli tőlünk, hogy éberen őrködjünk szabadságunk és szuverenitásunk fölött és tartsuk távol azokat a hatalomtól,akik számára ezek az értékek alku tárgyát képezik. Akik képesek lennének, pénzért, hatalomért egy kis vállveregetésért feláldozni ezen értékeket, nem méltók a magyar emberek képviseletére.
Ezek a mondatok sokszor elhangzottak az elmúlt években és talán megállapíthatjuk, hogy nem is eredménytelenül. Ma Magyarországon, az egész Európai Unión belül a legerőteljesebb szuverenista politika érvényesül, ami sokak számára, itthon és külföldön egyaránt meghaladni, eltörölni kívánt politikai irány, mert útjában áll az új európai birodalmi eszmének.
Azért kell újra és újra elmondani, azért kell a szabadság és szuverenitás ügyét napirenden tartani, mert mint oly sok más ügyben, ebben sem vagyunk egységesek. Pedig ha van a magyar nemzet történelmében tanulság, akkor az az, hogy soha ne bízzuk a nemzet sorsát se külső hatalomra sem pedig azok belső, hazai szövetségeseire.
Mindenkit szeretnék emlékeztetni: nekünk magyaroknak még egyetlen birodalom sem szolgálta az érdekeinket.
Kivétel nélkül mindegyik alárendeltként, elnyomottként kezelte a nemzetet, a birodalmi érdek mindig felülírta a magyar érdeket, legyen szó török, Habsburg, német vagy szovjet birodalomról.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1956. október 23-án hosszú, néma félelemben töltött évek után elemi erővel szakadt fel a szabadságvágy a magyar népből. A forradalom, melynek erejét népek sora figyelte csodálattal vegyes döbbenettel,szinte a semmiből tört a felszínre.
Az elnyomók meg voltak győződve arról, hogy bármit meg lehet tenni az emberekkel, bármeddig el lehet menni a terror és a megfélemlítés eszközeivel, besúgók ezreivel, deportálásokkal. A hatalom bitorlói elhitték, hogy a nemzet feladja a szabadságát, önrendelkezését, történelmét és hitét, ha félelemben tartják. De az a nemzet, amely pontosan tudja, milyen elnyomásban élni, amelyik ezer éves történelme alatt megtanulta, hogy a szabadságért, a hazáért mindig harcolni kell, és nem egyszer fogott fegyvert elnyomói ellen, az a nemzet nem tartható félelemben, nem tartható elnyomás alatt, mert annak a népnek a lelkében, minden szívdobbanásában ott van a szabadságvágy.
Nekünk, magyaroknak a történelmünk során bőven kijutott a leckékből, megtanultuk, hogy kell szabadságunkat, nemzetünket megvédeni. Ez az, ami miatt ma itt vagyunk Európa szívében és megfogyva bár, de törve nem, büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország szabad, szuverén ország, amely képes saját jövőjéről dönteni.
A dicső ’56-os nemzedék belenyugvás helyett a harcot választotta, amelynek tagjai közül oly sokan haltak meg a szovjet tankok és gépfegyverek lövedékeitől, akiket a forradalom leverését követően halálra ítéltek, bebörtönöztek, tönkretettek vagy elüldöztek. Bár akkor a forradalom ügye elbukott, de ők mégis a magyar szabadság hőseivé váltak, beírva nevüket a magyar szabadságért folytatott véget nem érő küzdelem történetébe.
Október 23-án főhajtással emlékezünk mindazokra, akik bátran, rendíthetetlen hittel álltak ki a szabadság ügye mellett. E napon nemcsak a forradalmat idézzük fel, hanem a magyar ember örök vágyát a szabadságra, a függetlenségre és a haza szeretetére.
Hatvankilenc évvel ezelőtt a szabadság vágyából született a forradalom. A magyar nép elemi erővel mondta ki: elég volt az elnyomásból, a félelemből, a hazugságokból és az idegen megszállásból.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Ünnepeink, megemlékezéseink reprezentálják történelmünk megpróbáltatásait, amelyek gondolatainkban egybeforrtak bizonyos szimbólumokkal, személyekkel és helyszínekkel.
Ha március 15-re gondolunk, akkor elsők között a kokárda, Petőfi és a Nemzeti Múzeum jut eszünkbe. Ha 1849 szabadságharcára, akkor mi debreceniek Kossuthra, a Nagytemplomra és a függetlenségi nyilatkozatra gondolunk.
‘56 október 23-a pedig elválaszthatatlanul egybeforrott a lyukas nemzeti lobogóval, amit itt Debrecenben a forradalom 60. évfordulójára elkészített emlékmű örökít meg a Kossuth utcán, emléket állítva a Debrecenben elsőként eldördült sortűz áldozatainak.
De ha 1956 és Debrecen, akkor megemlékezéseink összekapcsolódnak Melocco Miklós szobrával és az Egyetemmel.
Október 23-án délelőtt innen indult az egyetemisták tüntetése a Kossuth tér felé, amelyhez egyre többen, diákok, munkások és értelmiségiek csatlakoztak. A forradalom kezdete és az első első lövések helyszíne Debrecen volt, megmutatva a világnak Debrecen népének szabadság és hazaszeretetét.
Az 56-os forradalom és szabadságharc megrendítő mementója Melocco Miklós alkotása, aki művéről többek között a következőt mondta:
„Azt gondoltam végig, vajon két hét alatt mi születhet meg. Valami szép. Így jutottam el a virágig, amely ennyi idő alatt a bimbóig jut. Nem fog sohasem elhervadni..”
A szobor a forradalom tisztaságát, erkölcsi nagyságát jelképezi. Egyszerre szimbóluma a reménynek és a törékenységnek, így emlékeztet arra, hogy a forradalom hősei áldozatukkal a szabadságért és az emberi méltóságért küzdöttek. Annak érdekében, hogy a forradalom rózsája örök mementó maradjon, minden évben ezen a helyen idézzük fel együtt 1956 szellemiségét, hőseit és mártírjait.
1956 igazsága és tisztasága nekünk magyaroknak azért is különösen fontos, mert három évtizedet kellett várni arra, hogy a szabadság rózsája kinyíljon, hogy a szabadság kézzelfogható legyen számunkra és ez alatt a három évtized alatt a kommunista hatalom megkísérelte elvenni, meghamisítani, elcsalni mindazt, amiért ‘56 hősei az életüket adták. Az egykori forradalmároknak, szabadságharcosoknak nem csak a céljaikért kellett megküzdeni, de a múlt igazságáért is.
Tisztelt Emlékezők!
De ‘56-os emlékezetünk nem pusztán a mártír miniszterelnökről és társairól, a pesti, debreceni, szegedi srácokról, a hazáért áldozatra kész honfitársainkról szól. Akkor teljes és őszinte a kép, ha nem feledjük Kádár Jánost, Apró Antalt, Münnich Ferencet és a kommunista diktatúra kiszolgálóit, sőt a kommunista ideológia örököseit sem. A történet akkor teljes, ha a forradalom gyakran névtelen résztvevői mellett nem feledkezünk el a pufajkásokról és karhatalmistákról sem.
És arról sem, hogy a megtorlás modernkori történelmünk egyik legsötétebb időszaka volt.
Erről soha nem szabad megfeledkeznünk. A francia író, filozófus Albert Camus írta: „Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
1956 a vérbefojtás ellenére is ott maradt a magyar szívekben. Megmutatta, hogy mire képes ez a kicsiny ország itt Európa közepén, bebizonyítva, hogy ezt a büszke nemzetet nem lehet eltiporni.
Ma már vitathatatlan, hogy a forradalom, visszaadta az emberek hitét, és ha évtizedekig csak titokban lehetett megemlékezni róla, ott élt a magyar ember lelkében és képes volt megváltoztatni a jövőnket.
Éppen ezért a mi felelősségünk megismertetni fiataljainkkal történelmünk ezen korszakát, mert csak így van esély arra, hogy megértsék milyen drága kincs a szabadság, a nemzeti függetlenség.
Felelősséggel tartozunk azért, hogy soha ne merüljön feledésbe az a sok áldozat, amelyet nemzetünk hozott azért, hogy ma egy független, szabad Magyarországon élhetünk.
Közös felelősségünk, hogy a következő nemzedékre biztonságos, erős, és független Magyarországot hagyjunk! Közös felelősségünk, hogy minden magyar ember tisztában legyen azzal, hogy a magyar szabadság és szuverenitás nem kegy, nem ajándék, hanem megharcoltunk érte és egyet jelent nemzetünk fennmaradásával.
Ne feledjük Wass Albert bölcs gondolatát:
„Mert a szabadságot, magyarok, ki lehet vívni valahogy azzal, ha sokan meghalnak érte, de megőrizni csak akkor lehet, ha minden ember aki életben maradt, élni is tud ám érette, napról-napra, kemény munkával és tiszta becsülettel. Mindössze hőseinek halála árán, ingyen kegyelemből, még nem nyert szabadságot magának nép ezen a földön, s nem is fog soha.”
Dicsőség ‘56 hős forradalmárainak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
(debrecen.hu)
