Göröghné Bocskai Éva Hajdúböszörmény

Több százmilliós bírság és közel 8 milliós havi bér – országos hír lett Hajdúböszörmény csődközeli helyzetéből

Helyi hírek

Hajdúböszörmény súlyos pénzügyi és szervezeti örökséget kapott a korábbi, fideszes városvezetéstől. A városnak több százmillió forint bírságot kell fizetnie, mert a korábbi vezetés által lebonyolított közbeszerzések többségénél szabálytalanságokat állapítottak meg a hatóságok – írja a HVG.

Göröghné Bocskai Éva, a város független polgármestere megválasztása óta sorra fedezi fel a pénzügyi „csontvázakat” – írta meg korábban a Debreceni Nap is. A közparkok gondozására a korábbi vezetés idején 160 millió forintot költöttek, miközben idén ugyanez a feladat mindössze 30 millió forintból megoldható lett volna. A művelődési ház tetőjavítását a várossal szerződésben álló kivitelező 41 millió forintért kínálta, de végül akadt olyan vállalkozó, aki mindössze 6 millió forintért vállalta a munkát.

A polgármester kiemelte, hogy „egy helyi vezető fizetése havonta több mint 7,8 millió forint volt, ami tíz hónap alatt csaknem 80 millió forintot tett ki”. A kifizetéseket a helyi városüzemeltető cégnél és egy másik önkormányzati tulajdonú vállalatnál teljesítették.

A szabálytalan közbeszerzések miatt a városnak akár 800 millió forint büntetést is ki kellene fizetnie, ami gyakorlatilag csődközeli helyzetet eredményezne. A kormány nem hajlandó méltányosságból át

vállalni a büntetést, és a bírósági eljárás sem teszi lehetővé, hogy az előző városvezetés ellen feljelentést tegyenek.

Interjúink Göröghné Bocskai Évával:

Hajdúböszörmény egy jobb, élhetőbb város lesz – Interjú Göröghné Bocskai Éva polgármesterrel

“Ez egy olyan szép, élhető kis város lehetne” – Interjú Göröghné Bocskai Évával, Hajdúböszörmény független polgármesterjelöltjével

Kapcsolódó:

“Egy senki vagy” – Hajdúböszörmény volt fideszes alpolgármestere nekiesett a jelenlegi polgármester férjének

Indulatok Hajdúböszörményben: egymásnak esett a képviselő és a helyi “kiskirály”

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!