Muraközi István berettyóújfalui kórházi lakások

Kommentháborút vív földijeivel a Tisza Pártot gúnyoló berettyóújfalui polgármester

Helyi hírek

Muraközi István közösségi oldalán ment neki a Tisza Párt vezetőségének miután – állítása szerint – a pártelnök önhatalmúlag módosította a kongresszuson elfogadott jelöltállítási ütemtervet.

Berettyóújfalu polgármestere bejegyzésében emlékeztetett: a kongresszus a párt legmagasabb döntéshozó szerve, ahol az alapszervezetek küldöttei vesznek részt, így az ott elfogadott menetrend mindenki számára kötelező kellene, hogy legyen. A kongresszuson Pósfai Gábor operatív igazgató világos és követhető feladatokat, mérföldköveket és határidőket mutatott be a jelöltek állításával kapcsolatban, ehhez képest most november végére halasztották a jelöltek bemutatását.

“Ez a párt követőinek és szimpatizánsainak szembeköpése, a jelentkezett jelöltekkel szemben pedig megalázó”

– írta Muraközi. Szerinte a személyes biztonságra hivatkozás nem indokolt, hiszen az nyáron is fennállt volna.

Bejegyzése szerint számít a Tisza Párt támogatóinak kritikus reakcióira, de hangsúlyozta: “csak leírtam az igazságot erről az egész bohózatról.”

Sejtése beigazolódott, Muraközi Istvánt többen számonkérték Facebook-posztja alatt. Volt, aki figyelmeztette, hogy inkább saját városa fejlődéséért dolgozzon. Mások arról értekeztek, hogy ezek nem a polgármester saját gondolatai, hanem fentről “leszóltak” neki.

A polgármester vissza-visszaszólogat, íme egy jellemző reakció tőle:

“Houston,baj van! A helyi kommentelők sürgősen segítséget kérnek, mert a személyeskedésen túl nem tudnak reagálni a bejegyzésre. Jöjjön már valami épkézláb gondolat.”

Itt lehet bekapcsolódni a diskurzusba: