Az elmúlt öt évben Pocsaj jelentős, mintegy 1,5 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz jutott, amely az egészségügyi intézmények, óvodák, iskolák, valamint más alapvető közszolgáltatásokat biztosító létesítmények fejlesztésére fordítható.
A település a közutak, belterületi utak felújítására is több száz millió forintot költött, emellett a lakhatási feltételek javítására és a közösségi terek kialakítására is jelentős összegeket fordított. A külterületi utak fejlesztésére szintén nagy hangsúlyt fektettek, például a piac környezetének korszerűsítése is jelentős beruházást igényelt.
A település az uniós forrásokon túl 5-600 millió forint hazai támogatást is kapott, főként a Belügyminisztérium és a Magyar Falu Program keretében. A programnak köszönhetően Pocsaj több mint harminc nyertes projektet tudott megvalósítani, amelyek a helyi közösség életminőségét javítják. Jelenleg is zajlik egy 34 millió forintos belterületi útfejlesztés, és több projekt előkészítése folyik az „Élhető települések” program keretében.
Az élhető település koncepció célja a közösségi terek bővítése, a piactér fejlesztése, valamint az idősek és fiatalok számára olyan közösségi terek létrehozása, ahol a mindennapok során találkozhatnak, beszélgethetnek, zenélhetnek vagy más szabadidős tevékenységeket végezhetnek. A település vezetői szerint az elmúlt évek fejlesztései egyszerre szolgálják a helyi lakosság életminőségének javítását és a közösség összetartását, és a lakosságszám folyamatos növekedése is ezt igazolja: a tervek szerint a következő években a település lakossága elérheti a 3000 főt.
