Mégsem marad el a váncsodi XIII. Őszköszöntő Fesztivál – jelentette be Kiss László, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés ellenzéki képviselője.
Az eseményt korábban egy nappal a volt fideszes polgármesterjelölt vereségét hozó helyi időközi választás után, indoklás nélkül lefújták, ami nagy felháborodást váltott ki a településen. A tiltakozások, valamint az ügy nyilvánosságra kerülése után a szervezők végül egy későbbi időpontra ígérték a fesztivál megtartását.
Pajna Zoltán Felföldi Józseffel jóban van >>
Nyilvánosság és nyomásgyakorlás hozta meg az eredményt
Kiss László Facebook-bejegyzésében azt írta: a döntés teljességgel védhetetlen volt, hiszen hetek óta készültek rá a családok, fellépők, főzőcsapatok.
“Érdemi indoklás nélkül nem lehet lesöpörni egy ilyen volumenű rendezvényt”
– fogalmazott. Hangsúlyozta: a helyiek felháborodása és a nyilvánosság hatására sikerült elérni, hogy az esemény végül mégse hiúsuljon meg.
Fideszes támadások és válaszok
Az ügy nyomán a megyei közgyűlés fideszes vezetése Pajna Zoltán elnök neve alatt kemény hangvételű levelet intézett a képviselőhöz, amelyben több pontban kritizálták. Kiss László részletesen reagált a vádakra:
-
“Vármegye” vagy “megye”? – szerinte nem az a fontos, ki milyen kifejezést használ, hanem hogy a döntéshozók a Debrecenen kívüli települések érdekeit is figyelembe vegyék.
-
Képviselői illetmény: a támadásokkal szemben hangsúlyozta, mindössze 118 ezer forintos tiszteletdíjat kap, amit teljes egészében visszaforgat fogadóórákra, utazásokra és karitatív munkára.
-
Települési ügyekbe való beleszólás: Kiss szerint megyei képviselőként minden település lakóit képviseli, nem csak egy adott körzetet, ezért jogosan emeli fel szavát Váncsod ügyében is.
-
Képviselői eskü: elutasította a burkolt vádat, miszerint megszegte volna esküjét, ugyanakkor bírálta, hogy a Megyenap ünnepi beszédei inkább geopolitikai üzenetekről, mintsem a helyi értékekről szóltak.
-
Jogászkodás helyett felelősség: a jogi keretekre hivatkozva állítja, a megyei önkormányzatnak igenis van feladata a helyi programok támogatásában.
-
“Nincs pénz”: szerinte a megyei szereplők dolga az, hogy segítsék a településeket pályázatokban és önerő biztosításában, különösen a kistelepülések esetében.
-
Debrecen-központúság: Kiss úgy látja, a megyei források egy része a megyeszékhelyen hasznosul, miközben a kisebb települések komolyabb segítségre szorulnak “A megye települései nem Debrecen hátsó udvara” – fogalmazott.
Kiss László szerint a politikai vita másodlagos, a legfontosabb, hogy a váncsodiak közösségi eseménye mégsem marad el. “Ez számít igazán, nem a politikai adok-kapok” – írta.