Idén is a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza adott otthont a Közbeszerzési Hatósággal és a Gazdasági Versenyhivatallal közösen szervezett Közbeszerzési és Versenyügyi Konferenciának.
A 15. alkalommal megrendezett eseményen első kézből kaphattak tájékoztatást 2025. február 26-án az érdeklődők a közbeszerzési törvény változásairól, a közbeszerzési verseny fokozásáért és a tiszta versenyért tett intézkedésekről, valamint a Közbeszerzési Döntőbizottság iránymutató döntéseiről. Egyúttal lehetőséget is biztosítottunk a vállalkozóknak a közbeszerzési tárgyú kérdéseik, közbeszerzési tapasztalataik megvitatására, az érintett szakértők bevonásával.
A konferenciát Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg köszöntőjével, majd ezt követően Kósa Lajos, országgyűlési képviselő tartott nyitóbeszédet.
Kósa Lajos a Facebook-oldalán optimista üzenetet közvetített:
“Együtt vagyunk Hajdú-Bihar! Erős, összetartó vármegyei gazdaságot építünk, amelyben megtalálhatja számításait az összes helyi kis- és középvállalkozás. Ma az Iparkamarán értekeztünk az előttünk álló időszak legfontosabb kérdéseiről, a vállalkozókat érintő uniós közbeszerzési lehetőségekről, tendenciákról.”
Az előadások sorát a Közbeszerzési Hatóság képviseletében Dr. Kovács László PhD elnök kezdte meg a 2024-es év értékelésével, továbbá a közbeszerzési jogalkalmazókat érintő legfontosabb változásokról adott tájékoztatást. A közbeszerzésekkel kapcsolatos legfrissebb aktualitásokról a GVH gyakorlatában a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba Balázs tartott előadást, majd a szünetet követően a Közbeszerzési Döntőbizottság képviseletében Dr. Puskás Sándor elnök Jogorvoslati aktualitások címmel tartotta meg prezentációját. Az esemény végén a jelenlévők kérdéseiket feltehették az előadóknak.