A Nagyállomás elherdálása ellen tüntettek Debrecenben

A Nagyállomás elherdálása ellen tüntettek Debrecenben

Helyi hírek

A Szikra Mozgalom helyi képviselője, Dombi Mihály csütörtök délután demonstrációt szervezett Debrecenben, a régi városháza és a MÁV-palota előtti téren. A tüntetés célja az volt, hogy megakadályozzák az állami tulajdonban lévő épületegyüttes elherdálását, és biztosítsák, hogy az továbbra is a debreceniek közjólétét szolgálja.

A megmozdulást annak kapcsán tartották, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium értékesítési pályázatot írt ki a MÁV-ingatlanra. Az érdeklődők között szerepel a török hátterű Synergy Construction Hungary Kft. is, amely jelenleg több nagy ipari beruházást végez Debrecenben.

Dombi Mihály köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a megjelentek közös célja az épített örökség védelme és az, hogy ezek az értékek a debreceniek javát szolgálják, ne pedig magánkézbe kerüljenek. Beszédében bemutatta Forgács Attilát, a Szikra Mozgalom debreceni szervezetének titkárát, aki az Újkertben szeretne egy igazságos, szolidáris közösséget építeni.

Forgács Attila a rendezvény egy pontján egy botot emelt a magasba, amelyet nagyapjától örökölt, aki a Magyar Államvasutaknál dolgozott. Ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasút és az állomás nemcsak közlekedési csomópont, hanem a helyiek számára kulturális és történelmi jelentőséggel is bír.

Dombi Mihály kiemelte, Debrecenben számos értékes épület és közterület van, amelyeket nem megfelelően használnak ki, miközben sokan lakhatási nehézségekkel küzdenek. Úgy véli, a városvezetés a gazdasági érdekeket az emberi értékek elé helyezi.

A tüntetésen elhangzottak szerint a városvezetés felelőssége is felmerül a kérdésben, hiszen a kiírás alapján a beruházó örökös földhasználati jogot kapna az általa felépített épületek alá – ami gyakorlatilag eladásnak minősül.

Dombi Mihály élesen bírálta a debreceni városvezetést, amely szerinte rendre áron alul értékesíti a városi ingatlanokat.

Példaként említette a MÁV-ingatlant, illetve más korábbi ügyeket, mint a Mórciz Zsigmond Kollégium féláron való eladása (amivel Papp László polgármester karrierje indult), amelyen a város szerinte 250 millió forintot veszített. Kiemelte azt is, hogy magánbefektetőknek eladott területeket a közgyűlés később átminősít építési övezetté, ezzel akár százszoros értéknövekedést eredményezve a vevők számára – miközben az ingatlanok már nem a város tulajdonát képezik.

A Szikra Mozgalom célja, hogy feltárja ezeket az eseteket, és megmutassa, mekkora összegeket veszítenek el a debreceniek. Dombi Mihály hangsúlyozta: ebből a pénzből óvodákat, parkokat, játszótereket, kollégiumokat vagy akár szociális intézményeket lehetne építeni.

A politikus bírálta a városvezetés közleményét is, amely szerint Debrecen önkormányzata nyitott minden olyan javaslatra, amely biztosítja a pályaudvar felújítását megfelelő garanciák mellett. Dombi szerint azonban a valódi megoldás az lenne, ha a város saját forrásaiból és uniós támogatásokból újítaná fel az ingatlant, nem pedig átadná magánkézbe.

Dombi azt ígérte, a Szikra Mozgalom a következő hónapokban részletesen feltárja az ingatlanügyleteket és azok következményeit. Úgy véli, a város lakosságának többsége egyetért azzal, hogy a közvagyont közösségi célokra kellene fordítani, nem pedig külföldi befektetők kezébe adni.

Kapcsolódó:

Az új debreceni Nagyállomás olyan lesz, mint egy bevásárlóközpont – itt az ígéret

19. századi állapotok uralkodnak a “csodálatos” debreceni Nagyállomáson

Mi történt a debreceni Nagyállomáson? Frissítve a rendőrség válaszával