Nem kellett az édességadomány egyes hajdú-bihari önkormányzatoknak – mutatjuk, hol kapnak belőle a rászorulók

Helyi hírek

Közel 10 millió forintos gigaadományt juttatott el egy cég a debreceni Tündérkör Alapítványhoz. Az édességet tartalmazó csomagokat a napokban adják át környékbeli rászoruló családoknak.

A Tündérkör az adományozásba bevont olyan önkormányzatokat és civil szervezeteket, akikről tudható, hogy jó helyre viszik majd a csomagokat.

A csokiadományt az alábbi szervezetek juttatják el a rászorulóknak – 1 raklap: 84 doboz (1 doboz 14x300g):

Tündérkör Alapítvány: 2 raklap
Hátrányból Győzelem Kulturális és Érdekképviseleti Egyesület: 2 raklap
Vámospércsi önkormányzat: 3 raklap
Nyíracsád önkormányzata: 2 raklap
Nyíradony önkormányzata: 2 raklap
Szerepi önkormányzat 2 raklap
Nyírmártonfalvai önkormányzat: 2 raklap

A Tündérkör Alapítvány a hétvégén Debrecenben és Bocskaikertben osztja ki a csomagokat.

Tóth Zs Ferenc, az alapítvány elnöke a Debreceni Nap kérdésére közölte, a felsoroltakon kívül egyéb hajdú-bihari települések szegényei is részesülhettek volna az adományból, ám a vezetőségük elutasította a segítséget. Bár arra is rákérdeztünk, hogy melyek voltak ezek, Tóth Zs nem kívánt neveket említeni.