Papp László, Debrecen polgármestere a debreceni akkumulátorgyárak témájáról, a szürkevíz-technológia alkalmazásáról, valamint a lakhatás kérdéseiről is beszélt a TV2 Mokka című műsorában. Hangsúlyozta, hogy Európa számos országában – például Németországban és Lengyelországban – zajlik akkumulátorgyárak építése, azonban sehol máshol nem kíséri ezeket a fejlesztéseket olyan mértékű politikai tiltakozás, mint Magyarországon.
A polgármester a fideszes tévében emlékeztetett arra, hogy a BMW tisztán elektromos autók gyártását tervezi Debrecenben, ami elképzelhetetlen akkumulátorok nélkül. Ezért is indokolt, hogy a városban megteremtik az ehhez szükséges gyártókapacitásokat, akárcsak más, erős autóiparral rendelkező európai országokban. A Mokkában Papp László a debreceni akkumulátorgyárak fejlesztése mellett a város olyan kiemelt programjait is ismertette, mint a Környezeti Ellenőrző Rendszer, a panelprogram és a fiatal munkavállalók lakhatását támogató Főnix Lakásprogram.
Kiemelte, hogy a debreceni akkumulátorgyárak működését érintő szabályozás az elmúlt években jelentős szigorításokon ment keresztül. Az emissziós határértékek csökkentése és a szürkevíz-technológia széles körű alkalmazása mind arra irányulnak, hogy a környezetvédelmi szempontok maximálisan érvényesüljenek. Papp szerint minden, az elmúlt két évben megfogalmazott aggályra megnyugtató válasz született.
Az akkumulátorgyártás veszélyei és kihívásai – szakemberek tanácskoztak Debrecenben
A polgármester hangsúlyozta továbbá, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal kiemelkedő szigorral és következetességgel végzi az engedélyezési eljárásokat. Mint mondta, ezek a szabályok mind a hazai, mind a külföldi befektetőkre egyformán vonatkoznak, és betartásuk kötelező. Papp szerint fontos, hogy a tényeket ne ferdítsék el, hiszen a városvezetés és a kormányzat folyamatosan figyelemmel kíséri az akkumulátorgyártással kapcsolatos aggodalmakat és javaslatokat.