Akkugyár tüntetés Debrecenben

Nagy tüntetés szerveződik Debrecenben a kínai befolyás ellen

Helyi hírek

Tüntetést szervez Debrecenben február 1-jére a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület – MIAKÖ és Tiszta Tisza Sziget az akkumulátoripar térhódítása ellen, a kínai befolyással szemben, valamint az engedélyező és ellenőrző hatóságok megerősítése és jogkövető magatartása mellett.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A szervezők emlékeztetnek, 2025 január 29-én lesz két éve, hogy összefogtak a mikepércsi anyák, és Debrecen főteréig, a Kossuth térig vezették tiltakozó menetüket, amellyel a hozzájuk oly közel épülő debreceni Déli Ipari Parkba tervezett CATL akkumulátorgyár építése ellen léptek fel.

Nap mint nap látjuk, tapasztaljuk, hogy milyen hatásai vannak, és egyre több információ van a birtokunkban arról, hogy milyen hatásai lesznek az akkumulátornagyhatalmi álmoknak itt, ahol élünk, és az ország egész területén. A 10 km-es sétára és az ANYÁK kiállására emlékezve hívjuk újra tüntető sétára a MAGYAR EMBEREKET 2025. február 1-én. A sétával egybekötött tüntetést a MIAKÖ teljes egyetértésben és együttműködésben szervezi a megye és természetesen az ország sorsáért aggódó Hajdú-Bihar vármegyei Tisza Szigetekkel, az akkumulátor károsult települések országos szervezetével, az AKÁRTEIS-sel, velünk tüntetnek a Zebraszerda aktivistái, és támogatásukról biztosítottak bennünket az ország más részein szerveződő Tisza Szigetek is, akik szintén jelen lesznek például, Budapestről és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből is.

Terveik szerint a menet két irányból indul el, az egyik Mikepércs főtere, ahonnan 10 órakor Kozma Éva, a MIAKÖ elnöke vezeti a mikepércsi és a környező településekről Mikepércsre érkezett tiltakozókat a Déli Ipari Parkoz.

A tüntetők másik része Debrecenből indul 10 órakor a Kossuth térről, ahol „Bruti” mondja el gondolatait és indítja útjára a résztvevőket a Déli Ipari Park felé. A két irányból induló tömeghez bárhol lehet csatlakozni.

A mikepércsiek és a debreceniek a Déli Ipari Parknál találkoznak, ezzel is szimbolizálva, hogy a két település sorsa egy, közös a veszélyeztetés, amelyet ezek a gyárak hoztak az életünkbe, és a megoldást keresve is közösen kell kiállnunk az érdekeinkért, a gyerekeink egészséges jövőjéért és biztonságáért, és nem engedjük, hogy a politikai hatalom tudatosan szembe fordítsa a két településen élőket!

A tömeg a Déli Ipari Park veszélyeztető, környezetszennyező és egészségkárosító gyárainál a saját szemükkel láthatja majd azt a mérhetetlen pusztítást, amit ez az erőltetett, eszement iparosítás okozott a magyar tájban, fenekestől felforgatva az itt élők mindennapjait, addigi nyugodt életét. Itt hangoznak el a beszédek és fontos bejelentések a MIAKÖ elnöke, Kozma Éva és a Tisza Szigetek képviselői részéről.