Érdemtelenül kevés szó esik az Orbán-rezsim titkosszolgálatokért is felelős miniszterének, Rogán Antalnak a szankcionálása mellett a Debrecent közvetlenül érintő hátborzongató ügyről. Arról, hogy a CATL kínai akkugyárat az USA kínai hadiipari cégek közé sorolja – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán debreceni DK-s országgyűlési képviselő.
Varga szerint azt eddig is tudtuk, hogy az Orbán-klán és a kommunista Kína biznisze kifejezett veszélyt jelent a Debrecenben és a környéken élők számára. Megmérgezi jövőnket, tönkreteszi életünket, elszívja vizünket. Arról azonban eddig szó nem volt, hogy a CATL a gyanú szerint a kínai hadseregnek is dolgozik, azaz gyakorlatilag hadiüzem.
Ez bizony újabb súlyos kockázatot jelent ebben a formában nemcsak ránk, debreceniekre, de minden magyarra is – mondta.
Az, hogy a kínaiak lebukása, hogy az USA fellebbentette a fátylat a CATL titkos-titkolt tevékenységéről, egybeesik azzal, hogy Rogán Antalnak immár nemzetközileg is jegyzett papírja van arról, hogy az Orbán-kormány egyik legkorruptabb tagja, és ezzel nemkívánatos személy a USA-ban, csak megerősíti, egyértelművé teszi, hogy se a debreceniek, de egyetlen magyar sem számíthat se Orbán titkosszolgálati miniszterére, se magára az Orbán-kurzusra sem. Ahelyett hogy megvédenének minket, inkább szétlopják hazánkat, a debreceniekre, a magyarokra szabadítják a kínai titkosszolgálatokat, Kína hadigépezetét is.
Ezek tudtával Debrecen polgármesterének és az Orbán kormány titkosszolgálatokért is felelős miniszterének, Rogán Antalnak is nyilatkoznia kell: tudtak-e arról, hogy az Orbán klán és a kommunista Kína mocskos biznisze, a jövőnket mérgező akkugyár egyben hadiüzem is?
Mit kívánnak tenni a magyarok, a debreceniek védelmében a kínai hadsereg üzemével szemben? – kérdezte Varga Zoltán.