Idén sem maradhat el a Debrecen állatkertjének hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyománya, a december 27-én, 9:00 és 16:00 között megrendezett Állatok Karácsonya, amelyen az intézmény valaha volt legnagyobb gyűjteményét, 200 faj 900 egyedét ünneplik a lelkes állatkertbarátok.
A rendezvényen a Zoo Debrecen támogatóit és örökbefogadó nevelőszülőit köszönti, hiszen hozzájárulásuk nélkül számos környezetgazdagítási projekt és kifutófejlesztés nem jöhetett volna létre 2024-ben. A délelőtt folyamán, a már örökbefogadói státusszal rendelkezőké lesz a főszerep – akiket állófogadás vár majd – és az óévben történt állatkerti eseményekről és a jövő évi gyűjteményi tervekről kapnak információkat. Ezután egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött séta folyamán tekinthetik meg kedvenceiket.
Valamennyi látogató számára egész napos látnivalót kínál az ünnepi elemekkel kiegészülő Állatok Akcióban program, ahol az állatgondozók mesélnek a 2024-es év bébi sztárjaival, így testközelből lehetőségük lesz megismerkedni a télen kelt pingvinfiókával is. A vendégek betekintést nyerhetnek zoopedagógusok segítségével az állatkert varázslatos belső világába és környezetgazdagítási programjaiba is. Az Állatok Karácsonyán részt vevő vendégek megtekinthetik az ünnepi csemegék felszolgálását, de akár közösen el is készíthetik a majmok kedvenc egyik karácsonyi csemegéjét, a mézeskalácsot.
A Zoo Debrecen egész nap további programokkal várja az érdeklődőket, így a Gibbonház kézműves kuckójában kreatív foglalkozás során természetes és újrahasznosított anyagok felhasználásával alkothatnak a gyermekek, illetve kipróbálhatják a pónifogatot is. A Samburu Panorámateraszon örökbefogadó és információs pont is kialakításra kerül, ahol egy forralt bor kíséretében a vendégek információt kaphatnak az örökbefogadási lehetőségekről.
A belépés az örökbefogadók számára ingyenes. A kilátogató érdeklődők számára a programokon való részvétel díjmentes. Részletek.