Debrecen önkormányzata, valamint a tagszervezetek képviselőinek részvételével ülésezett a Debreceni Idősügyi Tanács 2024. december 4-én. A debreceni nyugdíjas civil szervezetekkel rendszeres a kapcsolattartás a város és az idősek ügyeiről – közölte az önkormányzat.
Papp László polgármester hangsúlyozta, hogy a Debrecenben működő nyugdíjas szervezetekkel hosszú évekre nyúlik vissza az együttműködés, az Idősügyi Tanács mai ülésén pedig amellett, hogy átbeszélték az elmúlt időszak feladatait, a jövőről is egyeztettek. – Áttekintettük a város szociális rendszerének a lehetőségeit, amivel tudjuk támogatni az időskorúak boldogulását. A város minden évben a költségvetésben biztosít támogatást a Debrecenben működő nyugdíjas szervezetek tevékenységéhez, és kijelöltük azokat a főbb irányokat a programok tekintetében, amelyekhez a város támogatólag tud majd hozzáállni – hangsúlyozta a városvezető.
Kiemelte, nagyon fontos, hogy a debreceni nyugdíjasok minél egészségesebben és aktívabban vegyenek részt a város életében, ezért a Mozdulj, Debrecen! program keretében egy még szélesebb körű együttműködésre koncentrálnak. Ugyanakkor szeretnék, ha az idősek kulturális téren is élményekkel gazdagodjanak, ezért azt a döntést hozták, hogy 2025-ben anyák napjához, valamint a karácsonyhoz kapcsolódóan a debreceni szervezetek tagjai számára egy-egy ingyenes színházi előadással tudják majd élményszerűbbé tenni az ünnepeket. Ezen túlmenően 2025 januárjában a nyugdíjas egyesületek tagjainak 30-40 fős csoportokban lehetőségük nyílik megtekinteni a Régi Városháza felújított épületét.
Fotó: debrecen.hu