A magyar vőfélykedés élő hagyománya, pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidéken, a hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya, valamint a tamburazene hagyománya felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére – közölte a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum csütörtökön az MTI-vel.
Hajdúhadház, a káposztás ételek fővárosa
A hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya örökségelem Hajdúhadház és környékéhez kötődő intenzív kertgazdálkodás hagyományait foglalja magába.
A hadházi káposzta egy laposfejű, vékonylevelű tájfajta, amelynek gasztronómiai jelentőségét fejszerkezetének finom felépítése adja.
A káposztás ételek és a hagyományos eljárással savanyított káposzta Hadházon nemcsak eladásra, hanem rendszeres fogyasztásra is terem. Frissen és savanyított formában számos élelmiszer alapját (például töltött káposzta) jelenti. A káposzta termesztése régóta megélhetést és keresetkiegészítést jelent a településen élők számára – emelik ki a közleményben.
A mindig megújulni képes vőfélykedés
A vőfélykedés élő hagyománya a magyar kultúra jellegzetes eleme, a 18. századtól napjainkig folyamatosan meglévő és minden történeti korszakban megújulni képes tradíció.
A népi kultúrában a házasságkötés szokásköréhez kapcsolódó esküvői és lakodalmi tisztségviselő verses rigmusokkal irányítja a szertartásokat, köszöntőkkel emeli az életforduló rítusának ünnepélyességét, vezényli a lakodalmi étkezések rendjét és tréfás versekkel, játékokkal, énekekkel és táncos szokáselemekkel szórakoztatja a násznépet.
A pásztorkodás komplex ismereteket követel
A Bakony és Balaton vidék kulturális örökségének mai napig meghatározó része a legeltető állattartás és a pásztorok hozzá kapcsolódó tudása. Ez a külterjes legeltetéshez szükséges hagyományos ökológiai tudást, népi természetismeretet, a viseletek használatát, illetve a pásztoreszközök elkészítésének ismeretét foglalja magában.
Továbbá, kiterjed a gasztronómia, a régi betyár és pásztortörténetek, mesék ismeretére, a legelőválasztásra, az állatgyógyításra és az állatgondozásra.
Több évszázada pengetik Magyarországon
A tamburazene hagyományáról azt írják: a tambura a lantfélék családjába tartozó hosszú nyakú, kistestű pengetős hangszer, régiónk kultúrájába perzsa-arab eredetű változata érkezett, valószínűleg délszláv közvetítéssel a 16-17. században.
A bourdonhangzást képviselő hangszer találkozik a magyar többszólamú, “cigányzenekari” harmonizált játékmóddal és ekkor, főként magyar származású hangszerkészítők fejlesztőmunkája következtében alakulnak ki a tamburacsalád hangszerei a prímtamburától a tamburabőgőig.
Megszületésük a kultúrák egymást gazdagító találkozását képviseli. A “magyarrá vált hangszereket” a szerb, a horvát közösségek is a sajátjuknak tekintik. A táncházmozgalom hatására a hangszercsalád ismét népszerűvé vált.
A közlemény szerint a szellemi kulturális örökség eddig 52 elemet tartalmazó nemzeti jegyzékére 2024-ben újonnan felkerült örökségelemeket a szentendrei Skanzenben hirdették ki október 17-én, a szellemi kulturális örökség nemzetközi napján.
Mint írják, a miniszter által jegyzett kihirdető okleveleket Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke adta át a közösségeknek.
Az átadáson az új örökségelemeket képviselő közösségek bemutatták hagyományaikat: a vőfélyek verses rigmusokkal, a bakonyi és Balaton vidéki pásztorok népzenével, a hadházi lapos káposzta termesztésével foglalkozók kóstolóval, a tamburazene hagyományát képviselő Pántlika zenekar és Vujicsics Együttes zenei műsorral készültek.
Az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény állami feladatainak szakmai koordinálását a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága végzi.
A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény értelmében azonosítja és nyilvántartja az állam területén található örökségelemeket.
A szellemi kulturális örökségek teljes listája a szellemikulturalisorokseg.hu-n tekinthető meg.
