Kés, gyilkosság

Majdnem megölte régi barátját egy berettyóújfalui férfi

Helyi hírek

A két férfi előbb vitázott, majd a házigazda egy késsel megvágta vendége nyakát – emberölés kísérletéért kell a bíróságon felelnie.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A vádirat szerint a két berettyóújfalui férfi régóta áll baráti kapcsolatban, és gyakran meglátogatják egymást. 2023. október 20-án este a sértett az élettársával átment a vádlott otthonába, hogy felköszöntsék a férfi feleségét.

Amíg a házban voltak, az ittas elkövető veszekedni kezdett velük egy félreértett tartozás miatt. A férfi a vita közben indulatossá vált, és belépett a konyhába, ahol felvett egy 21,5 cm pengehosszúságú kést, majd azzal együtt visszament az ismerőséhez, és a késsel vízszintesen a nyaka felé csapott.

Ezzel úgy megvágta a sértett nyakát, hogy az erősen vérezni kezdett. A vádlott adott egy törölközőt a férfinak, aki azt a nyaka köré tekerte, majd kiment az élettársa után az utcára, és kérte, hogy hívjanak mentőt. A nő egy ismerősétől kért segítséget, aki az autójával a helyi kórházba szállította a sérült férfit, közben az élettársa értesítette a rendőrséget.

Mire a rendőrök a helyszínre értek, a vádlott és a felesége feltakarították a házat, és az eszközül használt kést sem akarták megmutatni. A rendőrök az elkövetőt őrizetbe vették, és azóta is letartóztatásban van.

A vágás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de az elkövetés eszközére és a sérült testrészre figyelemmel fennállt a halálos sérülés reális esélye, amibe a bántalmazója belenyugodott.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Vádiratában mértékes indítványként azt kérte, hogy a Debreceni Törvényszék a férfit, beismerése esetén, 7 év börtönbüntetésre ítélje és 7 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, az eszközül használt kést pedig kobozza el.

A rendőrségi helyszínelés során készült fotón az elkövetés eszköze látható.