4 nap szabadságvesztéssel fenyegetik a Momentum politikusát, mert 2023-ban molinóval várta Lázár Jánost Debrecenben – közölte a párt.
Szabó Bence, a Momentum debreceni politikusa a közösségi médiában számolt be róla, hogy még 2023-ban demonstrált Lázár János ellen Debrecenben a MÁV miatt, most pedig bírság befizetésére, vagy szabadságvesztésre kötelezik.
“2023 őszén Lázár János részt vett a Csokonai színház megnyitóján Debrecenben. Akkor az alábbi molinóval fogadtuk őt az épület előtt. A miniszter oda is jött hozzánk, én pedig számon kértem a MÁV helyzete miatt. Elmondta, hogy minden rendben lesz, mert, ha ő elkezd egy projektet, akkor azt sikerre viszi. Múlt héten az alábbi levelet kaptam a rendőrségtől, amiben 26 ezer Ft befizetésére köteleznek, amiért szembe mertem szállni Lázárral. Ellenkező esetben 4 nap szabadságvesztés a jutalmam. Ez jár ma annak, aki kiáll a hatalom ellen. Megtorlás”
– írja a Momentum politikusa.