Margit téri tanuszoda Debrecen

Tanuszodát újítottak fel Debrecenben

Helyi hírek

Újra igénybe lehet venni a Margit téri tanuszodát, amely a nyár folyamán jelentős rekonstrukción esett át – közölte az önkormányzat. A részletekről 2024. október 2-án tartott sajtótájékoztatót Papp László polgármester, Pósán László országgyűlési képviselő, Türk László a Debreceni Tankerületi Központ vezetője és Sánta János a körzet megválasztott önkormányzati képviselője.

Papp László polgármester elöljáróban elmondta, hogy rendkívül fontos fejlesztés a városrész életében a Margit téri uszoda felújítása. Az uszoda 2001-ben épült, azóta pedig kisebb felújításokat leszámítva több mint húsz éven keresztül üzemelt. Az uszodát 2021-ben a járványügyi veszélyhezetre való tekintettel be kellett zárni, viszont az újranyitás abba a nehézségbe ütközött, hogy közben időszerűvé vált a felújítása.

A polgármester hangsúlyozta, a nyár folyamán a Vízművel közösen elhatározták, hogy az uszoda felújítását elvégzik, és erre a szeptemberi iskolakezdésig sort is kerítettek. A beruházás az itt és a környéken tanuló diákok sportolási, úszási lehetőségeit tudja nagymértékben elősegíteni. Ráadásul a környéken élők is előszeretettel használták az uszodát, így nem csak tanuszodaként, hanem uszodaként is működik a továbbiakban is.

A városvezető hozzátette, Debrecen rendkívül nagy hangsúlyt fektet a vizes sportok, az úszás és vízilabda lehetőségeinek a biztosítására, ennek köszönhetően a Kazinczy mellett a Bocskai Általános Iskolában, a Vénkerti Általános Iskolában és a Tóth Árpád Gimnáziumban egyaránt található tanuszoda, amelyeket az idei évben 25 millió keretösszegből felújítottak.

Margit téri tanuszoda Debrecen

A Margit téri uszoda felújítása 47 millió forint költségből valósult meg, amely során mind gépészetileg, mind építészetileg megújult, ugyanis burkolatcsere, gépészeti felújítás, álmennyezet felújítás, a szűrő- és szivattyú berendezések cseréje történt meg – sorolta a polgármester.

Papp László kiemelte, a tanuszoda mellett a lakossági igényeket is figyelembe vették, – hiszen számos megkeresés és igény érkezett hozzájuk az újranyitással kapcsolatban, – így lakossági úszásra is lesz lehetőség a debreceniek számára. A beruházás a Debreceni Vízmű Zrt. által valósult meg, viszont az uszoda üzemeltetését 2025. január 1-jétől – a többi tanuszodához hasonlóan – a Debreceni Sportcentrum veszi át.

Pósán László országgyűlési képviselő kijelentette, hogy Debrecen a vizek városa, annak ellenére, hogy nincsenek folyók és tavak sem. Viszont aki a városban nyitott szemmel jár, az láthatja, hogy számos helyen vannak szökőkutak, csobogók és hasonló létesítmények, amelyek aránya más városokkal összehasonlításban igen magas, és ugyanez elmondható az uszodák és a vizes sportok létesítményeinek arányát tekintve is. Ugyanis a fővárost leszámítva nincs még egy olyan város, ahol ennyi úszásra alkalmas létesítmény állna a lakosság rendelkezésére. Jól mutatják tehát ezek az arányok is, hogy a lakosság részéről nagy a víz iránti igény, amelyre az infrastrukturális feltételek rendelkezésre is állnak.

Pósán László megemlítette, hogy a prevenció és az egészségmegőrzés tekintetében ez a létesítmény egy újabb fontos láb, ugyanis a Mozdulj, Debrecen! programok mellett az úszás is egy fontos mozgási lehetőség, és külön öröm, hogy a diákok számára is nagy lehetőség ez a mostani beruházás. Továbbá az ország egyik legzöldebb lakótelepén immáron nem csak kültéri, hanem beltéri vizes rekreációs tér is rendelkezésre áll a lakosság előtt.

Türk László a Debreceni Tankerületi Központ vezetője arról beszélt, hogy Debrecen iskolaváros, és amikor a fenntartó és a város együttműködik, akkor ilyen eredményekről lehet beszámolni, mint a mai napon. Hozzátette, a Debreceni Tankerületi Központ fenntartása alatt álló intézmények diákjai a nyertesei az ilyen fejlesztéseknek. Kiemelt, hogy jelenleg 1700 ötödik évfolyamos diák tanul a Debreceni Tankerületi Központ intézményeiben, akik heti két alkalommal részesülhetnek úszásoktatásban, de más évfolyamok tanulói is igénybe vehetik, hiszen számukra rendkívül fontos a tanulók szellemi és fizikai egészsége egyaránt.

Sánta János a körzet megválasztott önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta, hogy a tavasz során számos alkalommal beszélt a lakosokkal, akik jelezték, hogy nagy igény lenne az uszoda újranyitására, ezért hálás, hogy a felújítás ilyen gyorsan meg is tudott valósulni, és a diákok már az őszi félév során igénybe vehetik. A lakosság számára jövő héttől napközben folyamatosan lesz lehetőség igénybe venni az uszodát 1 vagy 2 pályán. Hozzátette: az árakat tekintve is egy jó ár-érték arányra törekedtek.

Fotó: debrecen.hu