A társadalom bizalma övezi az egyetemeket az intézményi modellváltás óta eltelt időszakban, ezt jelzi a jelentkezők igen magas száma – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Veszprémben, a Pannon Egyetemen tartott beszédében.
Pósánné Rácz Annamária, Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő felesége az egyetem alakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepégen arról beszélt, hogy idén mintegy 120 ezren jelentkeztek a hazai egyetemekre, a felvettek száma pedig meghaladja a 100 ezret, a Pannon Egyetemre pedig csaknem kétezer hallgató nyert felvételt.
A Pannon Egyetem méltán lehet büszke oktatói tevékenységén kívül egyik hallgatójára, az olimpiai bajnok Rasovszky Kristófra – emelte ki az államtitkár.
Fontosnak nevezte, hogy számíthatnak az egyetemre a térség gazdasági és társadalmi szereplői.
Kiemelte, hogy fontos a versenyképes ismeretek átadása, az identitás őrzése és erősítése, és hozzátette: ezek köré az elvek köré szerveződik a megújult felsőoktatás itthon és a Kárpát-medencében.
Szavai szerint pár évvel a modellváltást követően innovációs környezet, pezsgő egyetemi élet kreatív hallgatók jellemzik a felsőoktatást.
Megállapíthatjuk, hogy a magyar felsőoktatási modell jól működik – szögezte le.
Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere úgy fogalmazott, hogy egy ”kibontakozó diktatúra hajnalán” reményt keltett a Pannon Egyetem megszületése. Mint mondta, 75 éve hagyomány kezdődött, melyet az utódok tovább erősítettek.
A hagyományok megtartása mellett azonban folyamatos tanulásra, megújulásra van szükség az intézményben és arra, hogy az intézmény rugalmasan reagál az új kihívásokra – tette hozzá.
Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora felidézte, hogy 75 esztendővel ezelőtt 16 oktatóval és 107 hallgatóval indult el az oktatás az intézményben. Az azóta eltelt évtizedekben az örökségük megőrzése és gazdagítása a cél – mutatott rá.