A Tisza Párt által életre hívott Ludas Matyi alapítvány szeptemberben gyermekvédelemmel foglalkozó szervezeteket támogat a Magyar Péter és a párt EP-képviselői által összedobott 5 millió forinttal.
Az 5 millió forint Magyar Péter EP-képviselő fizetésének feléből és a Tisza Párt többi képviselőjének fejenkénti 500 ezer forintjából tevődik össze.
Magyar Péter vasárnapi élő videójában sorsolt ki öt szervezetet, ezek közül kerül ki az az egy, amelyik a legtöbb szavazat elnyerése után megkapja a pénzt.
Mint ismertette, augusztus 31-ig 531 ajánlás érkezett 190 különböző szervezetre. A voksolás már elkezdődött, és szeptember 13-án 12.00-kor zárul.
A top 5-be bekerült a debreceni Tündérkör Alapítvány is. A további versenyzők: Fészek Gyermekvédő Egyesület, InDaHouse Hungary, Nevetnikék Alapítvány, SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa.
Szavazni itt lehet (email-visszaigazolás szükséges).
Egymillió forintra emelné a magyar minimálbért
Magyar Péter vasárnap – mintegy megkontrázva Orbán Viktor ajánlatát – belengette, hogy ha pártja kormányra kerül, duplájára emelné a jelenleg 266.800 forintos minimálbért, a ciklus végére pedig ez az összeg egymillióra (természetesen mindkét összeg bruttóban értendő) nőne.
Magyar szerint ez a béremelési dinamika a magyar tulajdonú mikro-, kis- és közép vállalatok számára csak jelentős adó- és járulékteher-csökkentés és támogatás mellett lesz kigazdálkodható. Ennek kidolgozásán is dolgoznak a Tisza Párt adópolitikai és költségvetési szakemberei – írta Facebook-oldalán.
Véget vetünk az Orbán-kormány azon hibás gyakorlatának, hogy a nagy nemzetközi multinacionális vállalatokat támogatja a magyar családi vállalkozások terhére
– fogalmazott.
Magyar Péter azt írta, jelenleg konzervatív becslések szerint évente 3-5000 milliárd forint tűnik el a költségvetésből a korrupció, a túlárazott közbeszerzések és a felesleges beruházások miatt.
Ígérete szerint pártja jelentős adókat fog kivetni a jórészt a “Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréhez” köthető magántőkealapokra, és dolgoznak a NER-oligarchák által összeharácsolt vagyon egyéb módon történő megadóztatásán is.
Arra is ígéretett tett, hogy a Tisza Párt a kormányváltást követően azonnal szigorú korrupcióellenes intézkedéseket vezet be, és hazahozza a hazánknak járó mintegy 8 ezer milliárd forint uniós pénzt.