Nagyon készül a Kovács Zoltán által dirigált “operatív törzs”, nehogy úgy járjanak, mint Gyurcsányék 2006-ban, amikor a viharos ünnep Budapesten halálos áldozatokat szedett.
A “nemzeti kormány” ilyen hibát nem vét, Kovács ki is jelentette, hogy ha úgy áll a helyzet, le is fújhatják az esti tűzijátékot. Na de mi várható Debrecenben? Fenyegeti bármi a 2024-es virágkarneváli felvonulást?
A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint kb. semmi. Azt írták, a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható kedden, augusztus 20-án, de nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok, zivatarok a délutáni, esti órában.
Az előrejelzés szerint a következő 36 órában Magyarország időjárását egy lassú mozgású hidegfront előtt érkező meleg-nedves szállítószalag alakítja, amely továbbra is kedvező feltételeket teremt záporok, zivatarok kialakulásához. Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, és nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban záporok, zivatarok a délutáni, esti órában. Ezek elsődleges kísérőjelensége a felhőszakadás lesz, de jégeső és viharos széllökés is előfordulhat.
Már nagyon be van sózva az “operatív törzs” az augusztus 20-ai időjárás miatt
Az előrejelzés szerint a Dunántúl északnyugati felén, kétharmadán, Pest megyében és környékén és az Északi-középhegység nyugati felén a legkedvezőbbek a feltételek csapadékgócok kialakulásához, míg az Alföld délkeleti, keleti részén erre sokkal kisebb az esély.
Az ismétlődő záporokból, zivatarokból kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén 50 milliméter feletti csapadékösszeg is előfordulhat, ami arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. A késő esti óráktól fokozatosan csökken a zivatarhajlam.
Kedden az északias szél zivataroktól függetlenül is megélénkül, a csúcshőmérséklet jellemzően 28-35 Celsius-fok között alakul, a Dél-Alföldön ennél egy-két fokkal melegebb lesz.
Ilyen is volt:
Virágkarnevál – Zuhogó esőben tartották a felvonulást Debrecenben