“Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!” – biggyesztette Facebook-posztja végére hétfő hajnalban Tasó László, miután egyértelművé vált, hogy Nyíradony “felszabadult” a több évtizedes Fidesz-uralom alól. Terdik János, Tasó embere megsemmisítő vereséget szenvedett független riválisával, Szilágyi Tibor Zoltánnal szemben.
Nem túlzunk, tényleg durván elverték a kormánypártot:
Tetejébe a képviselő-testületbe is csak három fideszes jelölt jutott be, velük szemben a polgármesterrel együtt hat független dönt majd a várost érintő ügyekben.
Tegyük mellé Nyíracsádot, ahol a Fidesz még nagyobbat bukott. A polgármester-választáson a független jelölt majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint kormánypárti riválisa, a képviselő-testületbe pedig a hat fideszes induló közül egyet sem szavaztak be.
Na és akkor ott van még a Fidesz által elbukott települések listáján Vámospércs, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás… Igaz, cserébe a megyei fő-fő bástya, Debrecen továbbra is áll, mint a cövek, Balmazújvároson pedig dr. Varga Marina fideszes polgármester váltja majd a független Hegedüs Pétert.
Szóval nem csoda, hogy Tasó László dühös, hiszen hosszú évtizedek óta kiskirálykodik a Nyírség hajdú-bihari részén. Lásd például az uradalmát.
“Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!”
Magyarul: aki képes volt arra az aljasságra, hogy nem a Fideszt támogatta, az megütheti a bokáját. Legalábbis ezt igyekszik sugallni Tasó az idézett részlettel. De mi ez a “vers”, és mit akart vele a költő mondani?
A válaszhoz 2004-ig kell visszamennünk az időben, ekkor íródott a “mű” egy bizonyos Kóczián Rudolf által. Hogy tényleg létezik-e a személy, nem tudjuk, felületes Google- és közösségi médiás keresések nem adnak a nevére releváns találatot.
A “vers” állítólag a 2004. december 5-i, határon túliak kettős állampolgárságáról szóló népszavazás kapcsán keletkezett, amikor – bár a többség igennel voksolt – a referendum érvénytelen lett a kevés szavazó miatt.
A “költeményt” először a debreceni színművész és korábbi fideszes képviselő, Dánielfy Zsolt szavalta el nyilvánosan 2010-ben, de előadta Orbán Viktor 2014-es debreceni kampányzáróján is, mielőtt felkonferálta a miniszterelnököt:
A “vers” üzenete nem túl mély, egészen egyszerű: aki nem “jó helyre” húzta az ikszet, az nem méltó arra, hogy az elvileg az egész ország képviseletére felesküdött vezetők emberként bánjanak vele.
Részletesebb elemzést Láng Attila Dávid oldalán olvashatunk, a szerző kitér Dánielfy előadásmódjára is:
Érdemes megfigyelni a színművész kéztartását. Van egy lendületes mozdulat, amikor a jobb keze mutatóujját nyújtja ki, és onnantól úgy fenyeget minket hol egyik, hol másik mutatóujjával, mint a rossz gyerekeket, merjünk csak ellene szegülni a Tévedhetetlen, Megfellebbezhetetlen Igazságnak, majd meglátjuk, mit kapunk a fenekünkre – de előtte azért csak volt valahogy szűk fél perc, amíg egy másik ujja próbált folyton előtérbe tolakodni.
Viszontkívánva neki irántunk való barátságos jóindulatát, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy azt a művészi talentummal megáldott embert, aki egy uraság kénye-kedve szerint ugrál a publikum előtt és azt mondja, amit az uraság hallani kíván, úgy hívják, hogy udvari bolond, akkor is, ha egy cseppet sem vidám, sőt helyenként már a sírással küszködő dühbe hergeli magát. Azt az uraságot pedig, aki a saját világlátását Tévedhetetlen, Megfellebbezhetetlen Igazsággá kiáltja ki, zsarnoknak hívják, és az ilyet szükségképpen elsöpri a történelem. Bár tény, hogy néha elég soká tart.
Dánielfy Zsolt Debrecenben köztiszteletben álló, ismert művész. Országos hírnevét eddigi filmszerepei sajnos nemigen alapozták meg, jómagam e cikk írása során derítettem ki a netről, amit Debrecenben bizonyára mindenki tud. Sajnálnám, ha országos ismertségre azzal tenne szert, hogy hamis malaszttal átitatva zengi Orbán Viktor dicséretét és egy hazug, kirekesztő, gyűlölettel teli eszme hatalmasságát, átkot szór a nemzet háromnegyedére – ennyien vannak, akik nem szavaztak Orbánra, és ha négy év múlva a diktátor még megengedi nekünk, akkor még többen lesznek –, felemelt ujjal fenyegeti honfitársait, mintha bizony hatalmában állna megbüntetni őket, ami üres handabandázás. Sajnálnám, mert arra lenne hivatott, hogy szerepeket játsszon el, embereket ábrázoljon, sorsokat, karaktereket, emberéletekben tükröződő világokat jelenítsen meg. Már megtette, de erről Debrecenen kívül csak néhány kevéssé ismert mesejáték és tévéfilm kisebb-nagyobb szerepeiből tudhatunk. Ez nem az ő hibája. De ha egy nap eljátszik egy igazi nagy szerepet egy olyan filmben, amit a nagyközönség is megnéz, és arról ismerik föl, hogy „nicsak, ez az alak csinált akkora nagy bolondot magából azzal az átkozódós verssel”, az bizony az ő hibája lesz. És a mi szerencsétlenségünk.
