“Élmények Hajdúszoboszlón: földön, vízen, levegőben!” címmel rendeztek szakmai-turisztikai napot Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.
Az esemény célja Hajdúszoboszló turisztikai szereplőinek év eleji tapasztalat- és információcseréje, illetve az esemény nevét is adó, idei évi új szlogenére épülő turisztikai kommunikációs terv bemutatása volt. A rendezvényen a város turisztikai szereplői, a helyi intézmények vezetői, valamint Czeglédi Gyula polgármester, Majoros Petronella és dr. Kovács Gergely alpolgármesterek vettek részt.
Czeglédi Gyula ismertette, idén közel 400 program várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón, minden évszakban, a legnagyobb fesztiváloktól, látványos sport programokon át, a színházi és zenei előadásokon túl egészen a különleges, művészeti programokig, minden korosztályra és érdeklődési körre gondolva. Ízelítőül, többek között fellép Hajdúszoboszlón a Bagossy Brothers Company, Curtis, Manuel, Geszti Péter, az Edda és a Csík zenekar is. A szakmai napon bemutatták Hajdúszoboszló 2024-es évi rendezvénykínálatát és programfüzetét, ami már a postaládákban van, és hamarosan online is elérhető lesz.
A polgármester elmondta, a helyi civil szervezetek idén összesen 50 millió forintra pályázhatnak. Erőteljes ütemben készül az Irodalom Háza, amelyre 28 millió forintos magánadományt kapott az önkormányzat. Bejelentette, a városvezetés 15 faházat vásárol összesen 20 millió forintêrt. Bocskai másik koronáját is rekonstruálja a múzeum – árulta el Czeglédi Gyula.
A polgármester ismertette, a turisztikai toplistán tavaly Siófok megelőzte Hajdúszoboszlót. A városban tavaly 52600 vendégéjszakát töltöttek el, a külföldi vendégek elsősorban Szlovákiából, Romániából, Lengyelországból és Ukrajnából érkeztek.