A Hajdúszoboszlóról származó Sass Dániellel nagyot fordult a világ idestova 8 éve, amikor a Konyhafőnökben egészen a döntőig menetelt. Annak ellenére, hogy nem ő nyert, sikeresen meglovagolta a népszerűségi hullámot, így manapság az egyik legismertebb gasztrobloggerként ismerhetjük televíziós produkciókból és a videómegosztó oldalakról. Dani ráadásul nagy DVSC-szurkoló hírében is áll, elérkezett hát az idő, hogy alaposan kifaggassuk.
A gasztroblogger ugye nem egyenlő szakáccsal? Hogy tudnád magad definiálni?
Ez érdekes kérdés, elég kettősek a mindennapjaim. Szakács semmiképpen nem vagyok. Főállásban egy reklámügynökség kreatívigazgatójaként dolgozom, ezt színesítem a gasztróval, ami a hobbim. Egy fáradt, pörgős nap után szeretek a konyhában mocorogni.
Gyerekkorodban is érdeklődtél már a gasztronómia iránt?
Igen, mindig az életem része volt. Már gyerekkoromban sok időt töltöttem a konyhában édesanyám mellett. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a középső. Én voltam az, akit leginkább érdekelt, ami ott történik. Kis túlzással hamarabb tudtam piskótát sütni, mint írni. A gasztronómiában azt szeretem, hogy alkotni lehet, miközben a végeredménytől jóllakhatok.
A Konyhafőnök harmadik szériáját, ahogy te fogalmaztál az utcáról beugorva majdnem megnyerted. Hogy emlékszel vissza utólag erre a pár hónapra már 8 év távlatából, milyen tapasztalatokat szereztél?
A műsor sok mindent megváltoztatott az életemben. 30 éves voltam akkor, és szerettem volna valami maradandót alkotni. Míg versenytársaim szakácsok, vagy valahogy a gasztróhoz kapcsolódók voltak, én akkor egy multinacionális nagyvállalat marketingese voltam. Ezért is utaltam arra korábban, hogy az utcáról estem be, és majdnem megnyertem. Engem nem nyomott a teher, hogy jónak kell lennem, mert míg egy szakács azon remeg, hogy mit gondolnak majd róla, ha nem teljesít jól, velem kapcsolatban ez az elvárás nem fogalmazódhatott meg. Minden feladatot egy projektként fogtam fel, ahol az adott pillanatban igyekeztem jól teljesíteni. A döntőig ment is szépen, aztán ott nem én voltam a jobb. Nagyon motivált „vesztes” lettem. Elhatároztam, hogy ez nem a végállomás, hanem a start. Sikerült is. Az elmúlt években nagyon sok dolog történt, ami kapcsán hálás lehetek a Konyhafőnöknek.
Sütni vagy főzni szeretsz jobban? Mi a kedvenc alapanyagod és ételed?
Mindenképpen főzni. A szabadságot jobban szeretem, mert a sütés sokkal kötöttebb műfaj. A kedvenc ételem pedig rendre változik. A jó minőségű nápolyi pizza örök kedvenc, de egy tökéletesen elkészített borjú bécsi, vagy éppen töltött paprika is mindig dobogó közelében van.
Az ” Ide Süss” gasztrorealityben társműsorvezető vagy Ábel Anitával. Ezek szerint a süteményeket és az édességeket sem veted meg. Mi motivált, hogy elvállald a műsorvezetést?
Az „Ide Süss!” hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Sok évadon keresztül vezethettem. Kezdetben Hajós Andrással, majd Anitával. Itt a zsűrizés nem a mi feladatunk volt, így bár gasztroreality, rám itt műsorvezetői feladatok jutottak „csupán”. Egy végtelenül kedves műsor, nagyon szerettem készíteni. A The Great British Bakeoff-ot (eredeti formátum) korábban is követtem, így ennek a műsorvezetőjének lenni itthon hatalmas siker számomra.
A neveddel fémjelezve piacra dobtak egy nem szokványos ízvilágú chiliszószt a Levendurvát. Mit vársz ettől marketingesként és gasztro szakemberként? Tervezed-e esetleg bővíteni a palettát?
Ez csak egy eseti termék volt a készlet erejéig. Izgalmas kihívásnak éreztem valami olyat alkotni, ami korábban még nem volt a piacon. Nagy sikere volt, de ebben nincs most több. Ez, ha nem is egy egész embert kívánna, de mindenképpen több időt kellene foglalkoznom vele, mint amennyi most rendelkezésemre áll kreatív igazgatóként és édesapaként.
Említetted a marketingügységet és családapa szerepet. Hogyan tudsz megbirkózni ez utóbbi édes teherrel?
A reklámipar egy végtelen gyorsan, magas hőfokon égő világ, ahol nagyon észnél kell lenni, hogy az ember ne égjen ki túl hamar, és az alkotási folyamat is szórakoztató legyen. Nagyon szeretem ezt csinálni, izgalmas márkákon, termékeken, projekteken dolgozom, de sokszor érzem is magamon, hogy túlpörgök. Édesapaként viszont a nyugalmat, stabilitást kell biztosítanom, így igyekszem az időmet jól beosztani, és még fejben sem hazavinni a munkát. Nem mindig sikerül, de törekszem. A kislányom sokat segít, hogy csak rá figyeljek, ha otthon vagyok.
Azt hiszem (majd megkérdezem tőle pár év múlva), jól csinálom, mert nagyon pozitívak visszajelzések érkeznek tőle. Ettől fontosabb célom és feladatom nincs, és nem is lehet a jövőben.
Hogyan kerültél kapcsolatban a futással? Inspirált esetleg Dombi Tibi példája?
Ha Dombi Tibi nem is, de mindig figyeltem azokat az ismertebb embereket, akik futnak. Körülbelül 10 éve határoztam el, hogy fogyni akarok, és ezt találtam a legegyszerűbb megoldásnak. Kezdetben tényleg a fogyás volt a cél, aztán jöttek a távok. A félmaratonok, majd a maraton is.
Jó ehhez a közösséghez tartozni.
Köztudott, hogy a DVSC-nek is nagy rajongója vagy. Hogyan alakult ez ki, és mit jelent számodra a Loki?
1995-től jártam szülővárosomban a Kabai Cukor FC Hajdúszoboszló meccseire. Megcsapott a lelátó szele, a füst, a koreo, a zászló és a közös lüktetés. A lelátón sokszor megjelentek a Szívtiprók Debrecenből. A két tábor jó viszonyban volt. 1999-ben aztán életemben először kilátogattam egy Debrecen-meccsre, ami történetesen a Fradi elleni 6-1-es győzelem volt.
Van bárki, aki egy ilyen élmény után nem válik rabjává ennek? Szóval 1999-től az életem része. Kevés dolog ennyire állandó az életemben, mint ez. Igyekszem minden meccsen ott lenni, legyen szó hazai vagy idegenbeli találkozókról, Magyarországon vagy éppen külföldön. Egy vesztes meccs (néha a döntetlen) képes elrontani az egész hétvégémet, komolyan befolyásolja az aktuális lelkiállapotomat. Beteges rajongó vagyok, és ez semmit nem változott akkor sem, amikor nem ment a csapatnak. Duzzogok, csalódott vagyok olykor, de a lelátó mindig az a közösség lesz, ahol jól érzem magam.
Mi a véleményed a csapat jelenlegi formájáról és a rövidre sikerült nemzetközi kupás szereplésünkről?
Önmagában az, hogy lehetőségünk volt nemzetközi kupában játszani 2023-ban, ez már siker. Nem számítottam a dobogóra, így hálás vagyok, hogy ez összejött. Az elmúlt időszak egyik legjobb idegenbeli túrája volt a Rapid elleni meccs, ami bár 0-0 lett, de rég láttam ennyire jónak a csapatot, mint amilyen a bécsi Lokomotív volt. Szerintem mindent a helyén kell kezelni, és ez így rendben volt. Szeretném azonban azt, ha ez a teljesítmény állandósulhatna, és egy stabil csapatunk lehetne. Most nem érzem ezt, mert bármelyik meccsen nyerhetünk, de ki is kaphatunk. Ez nem annyira tetszik, de várom már azt, hogy megint rettegjenek tőlünk az ellenfelek, bárkivel is játszunk majd.
Fotók: magánarchívum
– Faragó László –